Sorban állnak a migránsok, hogy hajóra szállhassanak Lampedusán. Elszállítják őket Szicíliába, de az utánpótlás folyamatos: naponta százával érkeznek az apró olasz szigetre. Itt kötnek ki hajóikkal, vagy az olasz parti őrség ide szállítja őket. A Szicíliától mintegy 300 kilométerre fekvő Lampedusán hatalmas a migrációs nyomás, megállás nélkül jönnek Afrika felől az illegális bevándorlók.
Az ottani migránsgettóban most 2400-an vannak, pedig legfeljebb 400-an lehetnének. Ennyi illegális bevándorlót tudnak ellátni, és a gyakori erőszakot megfékezni.
Kapcsolódó tartalom
„Minden nap 800, 900, sőt van, hogy 1000 migránst szállítanak el Lampedusáról. Mind attól függ, van-e szabad kapacitású hajó, hogy elvigye innen őket Szicíliába, az ottani befogadóközpontokba” – mondta Pierluigi De Ascentiis, a Lampedusai befogadóközpont koordinátora.
Rendkívül nagy a nyomás a római kormányon is, január 1. óta több mint 78 ezer migráns érkezett a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba.
Georgia Meloni olasz miniszterelnök szabadulna azoktól a migránsoktól, akik az elmúlt években az országba érkeztek. Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője az M1-en azt mondta, Róma ezért támogatja Brüsszel elképzelését, hogy kvóták szerint osszák szét a migránsokat a tagállamok között.
Kapcsolódó tartalom
„Itt látni kell, hogy ők egy átmeneti gyors fellélegzést várnak, akik Olaszországban jártak, azok láthatják, hogy oda – főként a déli részekbe – nagyon nagy tömegben érkeznek bevándorlók, illegális és legális módon is, és az olaszok érzik ezt a nyomást. Vannak olyan területek, ahol egyszerűen azt érzik, hogy nem tudják ellátni már ennek az embertömegnek a menedzselését, egészségügyi ellátását. Azt látják ebben a mostani helyzetben, hogy ez egy lehetőség, hogy gyorsan megszabadulnak azoktól, akik náluk vannak és ezt a problémát jelentik” – mondta Pócza István.
Kapcsolódó tartalom
Közben az olasz hatóságok újabb embercsempészeket vettek őrizetbe. Két Sierra Leone-i férfi Tunéziából szállított migránsokat. Akkor fogták el őket, amikor felborult a hajójuk.