Gyász

Elhunyt Gát György

Több mint ezer ítéletet hoztak eddig a francia bíróságok az elővárosi zavargásokkal kapcsolatban

Több mint ezer ember ügyében ítélkeztek eddig a francia bíróságok a három héttel ezelőtti elővárosi zavargásokkal kapcsolatban, amelyek azután robbantak ki, hogy egy rendőr lelőtt egy közúti ellenőrzéskor egy ellenálló tizenévest – közölte szerdán Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter az RTL rádióban.

A tájékoztatás szerint a bíróságok 1278 esetben ítélkeztek eddig, és 95 százalékban elítélték a gyanúsítottakat.

Kapcsolódó tartalom

A rendőrség által előállítottak közül 1300 nagykorú került az ügyészség elé, közülük 905-en gyorsított eljárásban.

A vizsgálatok lefolytatása után 1056-an kaptak börtönbüntetést, közülük 742-en letöltendőt, átlagosan 8,2 hónapos elzárást szabtak ki a bíróságok a rendbontókra. Közülük hatszázan már megkezdték a büntetésük letöltését.

A tárcavezető megerősítette, hogy az erőszakos cselekményekben részt vevő kiskorúak szüleinek jogi felelősségre vonása is naprendben van, de nem arról van szó, hogy megbüntetünk egy anyát, aki egész éjszaka dolgozik, miközben egyedül neveli a gyerekét, mert a szisztematizálás nem jó dolog, külön kell minden esetet vizsgálni – hangsúlyozta Eric Dupond-Moretti.

Kapcsolódó tartalom

Az öt éjszakán át tartó zavargások, amelyek során középületeket és gépjárműveket gyújtottak fel tűzijátékokkal, valamint üzleteket fosztottak ki, azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben június 27-én egy rendőr agyonlőtte Nahel M. 17 éves helyi fiút, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor. A rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem támasztotta alá, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.

2005 őszén három hétig tartottak elővárosi zavargások országszerte, miután két fiatal, akiket rendőrök üldöztek, áramütés következtében életét vesztette egy trafóházban. Akkor 4728 embert állítottak elő és négyszáz esetben szabtak ki letöltendő börtönbüntetést a bíróságok.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még