A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese elmondta: a hét éve indított nagyszabású gazdaságfejlesztési program egyik ága a magas színvonalú turizmus, az üzleti forgalom bevonzására irányuló beruházások támogatása volt. Ennek részeként valósult meg marosvásárhelyi a Hilton-beruházás is, nyolc másik kiemelt székelyföldi szállodaprojekttel párhuzamosan.
Kapcsolódó tartalom
Magyar Levente rámutatott: a gazdaságfejlesztési programban a magyar kormány csaknem 150 milliárd forinttal támogatta eddig az erdélyi, vagy az Erdélyben beruházásokat megvalósító magyarországi vállalkozókat, és ezzel egy 800 millió eurós gazdasági érték megteremtéséhez járult hozzá.
„Üzemek épültek, gyárak épületek, szállodák épültek, panziók épületek, kisgazdálkodók tudták gyarapítani az eszköztárukat. Nagyon széles skálát ölelt fel a program, a kisgazdálkodók eszközbeszerzésétől a Hilton szállóig terjed, ennek a tetején vagyunk, ennél magasabb színvonalú, büszkeségre nagyobb okot adó fejlesztésünk aligha van, ebben a szegmensben” – mondta.
Magyar Levente hangsúlyozta,
a magyar kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy Marosvásárhely, a Székelyföld és Erdély egésze, valamint a romániai nagyvárosok minél könnyebben megközelíthetők legyenek Magyarországról.
Naponta van mentrendszerű repülőjárat Budapest és Kolozsvár között, a Budapest-Marosvásárhely légi kapcsolat még nem mindennapos, de szeretnék azzá tenni – sorolta.
A KKM államtitkára a marosvásárhelyi ünnepségen jelentette be: megszületett a döntés a Budapest-Brassó közvetlen légi járat elindításáról is, így Székelyföldnek, Erdélynek egy újabb pontját lehet majd napi szinten elérni Budapestről.
„Dolgozunk azon, hogy a turistákat és az üzleti forgalmat ráhordjuk erre a dinamikusan fejlődő erdélyi, romániai gazdasági rendszerre, amelynek a fejlesztésében mi is részt vehettünk” – közölte.
A Multinvest csoport által kezdeményezett és kivitelezett, a nagy múltú Hilton-csoport által működtetett marosvásárhelyi beruházás 35 százalékban a – magyar kormány gazdaságfejlesztő programjának erdélyi lebonyolításáról gondoskodó – Pro Economica Alapítvány által folyósított támogatásnak köszönhetően valósult meg. Ez a fejlesztés egy újabb mérföldkőnek számít a stratégiai központ, Marosvásárhely, valamint a régió gazdasági életének fejlődésében – olvasható a beruházónak az MTI-hez eljuttatott közleményében.