Időjárás

Lecsapott a jégeső, néhol még havazott is

Svédország hatmilliárd koronával támogatja Ukrajna újjáépítését

Bemutatta a svéd kormány hétfőn az Ukrajna újjáépítését célzó, hatmilliárd svéd koronás (csaknem 200 milliárd forint) tervét, amely a kelet-európai ország európai uniós csatlakozását is előkészítené.

Johan Forssell nemzetközi fejlesztési, együttműködési és külkereskedelmi miniszter újságíróknak elmondta, az összeget terv szerint 2023. július elseje és 2027. december 31-e között bocsátanák Kijev rendelkezésére. Hozzátette, hogy a most előirányzott összeg csupán az alapkeret, amelyet a tervek szerint növelnének.

„Célunk nem az, hogy újjáépítsük azt, ami egykor volt, hanem valami új, valami zöldebb (…) építésébe fogjunk”

– fogalmazott Forssell.

Az összeget Ukrajna infrastruktúrájába, elsősorban az egészségügyi és az oktatási rendszerbe fektetnék, valamint elősegítenék Kijev hozzáférését a megújuló energiaforrásokhoz. Emellett erősítenék és fejlesztenék a két ország gazdasági kapcsolatait, a korrupció elleni harc, illetve az átláthatóság jegyében.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy ez az összeg éves átlagra lebontva sokkal nagyobb annál, mint amennyit a skandináv ország korábban Afganisztánnak küldött.

Idén Ukrajna az első ország, amely részesül Svédország más államok megsegítésére szánt keretéből.

Az Oroszország által indított ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta Stockholm már 4,7 milliárd koronányi humanitárius, valamint 17 milliárd korona értékű katonai segélyt küldött Kijevnek.

Kiemelt kép: Tűzoltók és mentőalakulatok tagjai egy orosz légicsapásban megsemmisült lakóház romjainál a Cserkaszi megyében fekvõ Umanban 2023. április 28-án. A támadásban legkevesebb hat ember életét vesztette, kilencen megsebesültek. (Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk)

Ajánljuk még