Aktuális

Minisztérium: elindult az új agrártámogatási honlap

Josep Borrell nem örül annak, hogy Mianmar lehet az ASEAN következő EU-koordinátora

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggodalmát fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy Mianmar lehet a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) következő uniós koordinátora.

A főképviselő az ASEAN külügyminisztereivel találkozott Jakartában, és aggálya mögött az áll, hogy az EU nem ismeri el a katonai juntát, amely 2021 február elején, pár órával az újonnan megválasztott parlament megalakulása előtt erőszakkal vette át a hatalmat Mianmarban.

Kapcsolódó tartalom

„Azzal a kihívással nézünk szembe, hogy Mianmar átveheti az ASEAN uniós koordinátorának szerepét. Az EU nem ismeri el a katonai juntát, de bízunk abban hogy találnak majd megoldást az ügyben” – közölte Borrell.

Az EU szankciókat vezetett be a mianmari katonai vezetés ellen, és követeli az erőszak azonnali beszüntetését, valamint a civil fogvatartottak szabadon bocsátását. A junta a puccs után börtönbe vetette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit, az ország korábbi vezetőjét és sok más politikust.

Az ASEAN-t 1967-ben alapították, és ma 10 tagja van: Brunei, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam. Az ASEAN az EU harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere. A szervezetet forgó rendszerben, három-három évig vezetik a tagországok, a soros elnök tartja a kapcsolatot a világ vezető hatalmaival, köztük az Európai Unióval is. Jelenleg a Fülöp-szigetek van soron, de hamarosan Mianmar veheti át a szerepet.

Az ASEAN a mianmari puccs után nemsokkal béketervet dolgozott ki a helyzet békés rendezésére, amelybe elvben a junta is beleegyezett, és az ország vezetői nem vehetnek részt az ASEAN találkozóin, amíg végre nem hajtják a tervet.

Kapcsolódó tartalom

Az ENSZ adatai szerint Mianmarban az államcsíny óta 3747 ember halt meg és 23 747 embert vettek őrizetbe, a humanitárius segítségre szorulók száma pedig egymillióról több mint 18 millióra nőtt. A puccs óta csaknem 90 ezer ember menekült el onnan a szomszédos országokba. A szűnni nem akaró konfliktus és a nemzetközi humanitárius és emberi jogi szabályok megsértése folyamatosan növeli a külső és belső menekültek számát az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint.

Az EU 1994 óta nyújt humanitárius segítséget Mianmarnak, 2002 óta pedig Bangladesnek. Idén februárban az unió több mint 43 millió eurót szabadított fel a mianmariak, valamint a Bangladesben és a régióban élő rohingja menekültek és befogadó közösségeik alapvető szükségleteinek kielégítésére.

Ajánljuk még