Ráadásul ez nyitott tábor volna, vagyis a migránsok ki-be járkálhatnának, veszélyeztetve a magyar emberek biztonságát, bevándorló országgá téve Magyarországot – közölte Bakondi György. Ez a döntés oly mértékben ellentétes a magyar emberek akaratával és a magyar alaptörvénnyel, hogy a kormány nem fogadhatja el ezeket az elképzeléseket – tette hozzá.
Elmondta:
feltűnő gyorsasággal és újult erővel folytatódik a kötelező betelepítési kvóták erőltetése.
A jogszabály elfogadása esetén legalizálni kellene akár az ismeretlen személyazonosságú, embercsempészek által az unióba juttatott migránsok érkezését is.
Kapcsolódó tartalom
Tovább könnyítené a migránsok beutaztatását az unióba az Európai Parlament
Deutsch Tamás: Magyarország nem fogja végrehajtani a kötelező betelepítési kvótára vonatkozó uniós döntést
Újabb tárgyalási fordulót tartott Brüsszel a kötelező kvótákról és a migránsgettókról
Vagyis lehetővé kellene tenni számukra, hogy legális útvonalon jussanak Európába, majd ezt követően elosztanák őket a tagállamok között. Továbbá pénzzel sem lenne kiváltható a kvóta – sorolta.
Ez a veszélyes és furcsa álláspont értelmetlenné tenné a migránsok távoltartására tett eddigi intézkedéseket, ezért a magyar kormány politikai és jogi eszközökkel mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a migránskvóta bevezetésére – mondta Bakondi György.
A kiemelt kép illusztráció.