Fontos

Femke Bol világcsúccsal nyert 400 méteren a fedett pályás vb–n

Tajpej: Kína nagyszabású hadgyakorlatot rendezett Tajvan közelében

Nagyszabású hadgyakorlatot tartott a kínai haditengerészet és légierő Tajvan partjainál – jelentette be szerdán a sziget védelmi minisztériuma.

A tájékoztatás szerint a Tajvan déli és délnyugati partjai közelében rendezett műveletben több hadihajó és vadászrepülőgép is részt vett. A tárca hozzátette, hogy az utóbbi 24 órában 32 kínai harci repülő haladt át a tajvani légvédelmi azonosító zónán (ADIZ), köztük nukleáris fegyver hordozására képes H-6 típusú bombázógép is.

A nemzetközi gyakorlatban az ADIZ légvédelmi azonosító övezeteket olyan államok hozzák létre, amelyek partjait nagy kiterjedésű nyílt víz övezi.

Tajvan a maga részéről szintén mozgósított több katonai gépet és hajót, hogy nyomon követhesse a kínai tevékenységet a térségben

– tette hozzá a tárca.

Kína az utóbbi egy évben Tajpej szerint már többször rendezett hadgyakorlatokat a sziget körül, ám az ilyen jellegű tajvani bejelentésekre Peking rendszerint nem reagál.

Tajpej szerint júniusban nyolc kínai katonai repülőgép lépte át a Tajvani-szoros középvonalát.

Kína saját területének tekinti a 23 millió lakosú Tajvant, diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz vele szemben, és rendszeresen hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében. Az elmúlt három évben Kína fokozta a katonai nyomást.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még