Gyász

Elhunyt Gát György

Migrációs körkép: nem bírnak a hatóságok a törvényeket semmibe vevő párhuzamos társadalmakkal

A nemrég elfogadott brüsszeli megállapodás szerint az Európai Unió határainál akár több tízezer fős migránsgettók jöhetnek létre, a menekültügyi kérelmek elbírálását ugyanis ezekben kellene kivárnia az érkezőknek. Az elmúlt évek európai tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a nagy létszámban érkező bevándorlók nem tudnak vagy sok esetben nem is akarnak beilleszkedni a befogadó országba, a kialakuló párhuzamos társadalmakkal pedig a helyi hatóságok sem tudnak mit kezdeni.

A Híradó által bemutatott felvételeken látszik, ahogy dulakodnak, lökdösik egymást a migránsok a lampedusai befogadótáborban. Egy-két pofon is elcsattan. A többség közben higgadtan nézi végig az agressziót. A hasonló esetek ugyanis már mindennaposak a táborban.

„Nagyon sok migráns jött ide a napokban. Még soha nem voltak ennyien, mint mostanában” – mondta Agustino Cappello, az M1-nek nyilatkozó helyi fiatal.

Kapcsolódó tartalom

A bevándorlás Európa-szerte gondot okoz. Több nyugat-európai nagyvárosban is úgynevezett no-go zónák alakultak ki, ahol a beilleszkedni nem akaró migrációs hátterű csoportok nem fogadják el a befogadó állam rendjét.

A rendőrség is kerüli a bevándorlók lakta negyedeket

Legutóbb éppen Franciaországban történt hasonló. Itt egy 17 éves bevándorló lelövése miatt kezdődtek gyújtogatások, fosztogatások, rendbontások. De a hasonló esetek történtek Marseille-ben is, egyes negyedeket már a bevándorlók uralnak, ezeket még a rendőrség is elkerüli.

Kapcsolódó tartalom

Molenbeek-ben, a belga főváros rossz hírű kerületében többségében már marokkóiak és törökök laknak. Itt 30 százalékos a munkanélküliségi ráta és a lakosok negyede belga útlevéllel sem rendelkezik.

Mindennaposak a fegyveres összecsapások

Egyes svéd nagyvárosok külső kerületeit is elkerülik a helybeliek, a bevándorlók között mindennaposak a fegyveres összecsapások, a helyi hatóságok csak nehezen tudják kordában tartani őket. Ahol pedig nem no-go zónák alakultak ki, ott migránsgettók vannak.

Kapcsolódó tartalom

A franciaországi Calais a 2015-ös menekültválság egyik központi helyszíne volt. Afrikából és Ázsiából érkező bevándorlók itt azért gyülekeztek, hogy az Egyesült Királyságba jussanak. A gettót 2016 októberében erőszakos összecsapások során számoltak fel a hatóságok.

Európa legnagyobb migránsgettóját Leszboszon 2020-ban afgán menedékkérők gyújtották fel, akkor több mint 13 ezer lakója volt a Moria tábornak, hivatalosan azonban a központot csak 2200 főre tervezték.

Kapcsolódó tartalom

A magyar határhoz közel, Bosznia-Hercegovinában a Vucjak nevű tábort egy szeméttelep területén alakították ki 2019-ben a migránsok. Itt áram és víz nélkül éltek. A higiénia hiánya miatt rendszeresen terjedtek közöttük különféle betegségek.

Migránsok állnak szemben rendőrökkel az M5-ös autópályán Röszke közelében 2015. szeptember 7-én (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Az M1 felvételein látható, hogy milyen volt a magyar határ szerb oldala néhány éve. A bevándorlók sátrakat állítottak fel a kerítés mentén. Voltak, akik hónapokat töltöttek ezekben a rögtönzött táborokban. Valamennyien Magyarországon keresztül akartak eljutni Nyugat-Európába.

Rendőrök és újságírók is megsérültek a röszkei csatában

Magyarország néhány éve már megtapasztalta milyen az, amikor a migránsok meghívólevélként értelmeznek egy brüsszeli kijelentést. 2015-ben több százezer ember vonult át az ország határán. Megteltek az utak és az autópályák is. A Keleti pályaudvar környéke migránsok táborhelyévé vált, ahol rendszeresek voltak a tüntetések.

Kapcsolódó tartalom

Amikor pedig hazánk a kerítés megépítéséről döntött, a migránsok annyira feldühödtek, hogy összecsaptak a hatóságokkal. A röszkei csatában több százan megsérültek, köztük rendőrök és újságírók is.

Kapcsolódó tartalom

Az uniós belügyminiszterek csaknem egy hónapja döntöttek az újabb migrációs csomagról, az újabb kvótákról. A brüsszeli tervek szerint a magyar határok mentén is több tízezer ember befogadására képes migránsgettókat kellene létrehozni, amikben a kérvényük elbírálását várnák meg az érkezők. Azokat a tagállamokat pedig, amelyek nem szeretnének részt venni ebben, fizetésre köteleznék. A büntetés migránsokként nagyjából 8 millió forint lenne.

Kiemelt kép forrása: MTI/EPA/Teresa Suárez

Ajánljuk még