A szerencsétlenség a délnyugat-londoni Wimbledon kerület The Study nevű leányiskolájában történt, nem messze a jelenleg zajló wimbledoni tenisztorna helyszínétől.
A Scotland Yard első tájékoztatásában még az szerepelt, hogy a balesetben hét gyermek és két felnőtt sérült meg.
Clair Kelland főfelügyelő, a délnyugat-londoni rendőri körzet parancsnoka azonban a helyszínen tartott kora esti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy egy 8 éves kislány meghalt.
A rendőrtiszt megerősítette, hogy a jármű vezetőjét őrizetbe vették halált okozó közúti veszélyeztetés gyanújával.
A Scotland Yard korábbi tájékoztatása szerint a Land Rovert, amely az iskolaépületnek ütközött, egy negyven év körüli nő vezette.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Kelland főfelügyelő megerősítette azt is, hogy a rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az incidenst.
John Martin, a londoni mentőszolgálat mentési főtisztje a sajtóértekezleten elmondta: a helyszínre tizenöt mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett, és a kivonuló személyzet tizenhat sérültet talált az iskolánál, akik közül tízet kórházba szállítottak.
Martin megerősítette, hogy egy 8 éves kislány meghalt a balesetben.
A sérülteket London legnagyobb baleseti sebészetére, a St. George kórházba szállítottak.
A helyszínen készült fotókból következtethetően a sötét színű gépkocsi áttörte az iskola kerítését, áthajtott az udvaron és a főépület bejáratának ütközött.
Stephen Hammond, Wimbledon kerület alsóházi képviselője a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva elmondta: tudomása szerint több sérült válságos állapotban van.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Rendőrök az iskola előtt, amelynek épületébe egy autó csapódott 2023. július 6-án (Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen)










