Rendkívüli

Sulyok Tamás a Fidesz–KDNP államfőjelöltje

Terrorizmus vádjával kivégeztek öt elítélt férfit

Szaúd-Arábiában hétfőn kivégeztek öt férfit, közöttük négy szaúdi és egy egyiptomi állampolgárt, akiket azzal vádoltak, hogy megtámadtak egy imahelyet.

A hétfői kivégzésekkel hatvannyolcra nőtt az év eleje óta Szaúd-Arábiában végrehajtott halálos ítéletek száma az AFP francia hírügynökség számításai szerint.

Az öt férfit azért ítélték el, mert a királyság keleti részén támadást hajtottak végre, amelyben öten meghaltak és többen megsebesültek

– tudatta közleményben a szaúdi belügyminisztérium, amely sem a támadás időpontjára, sem a pontos helyére nem tért ki.

A férfiakat a bíróság terrorszervezethez tartozás vádjában is bűnösnek találta.

Május eleje óta több mint húsz embert végeztek ki terrorizmus vádjával, többnyire az ország keleti részéből származókat, ahol többségükben síiták laknak.

Tavaly Szaúd-Arábiában 147 embert végeztek ki, 81-et ugyanazon a napon, ami nagy nemzetközi felháborodást váltott ki.

Szalmán király és Mohamed trónörökös, az ország de facto vezetője 2015-ös hatalomra kerülése óta több mint ezer kivégzést hajtottak végre az országban a Reprieve brit és a Európai-Szaúdi Emberi Jogi Szervezet által az év elején közzétett adatok szerint.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még