A portál idézi: idővel a hatóságok laissez faire (mindent engedő, szánalmasan gyenge) viselkedésével egy olyan ellentársadalom alakult ki, amely távol áll a tekintély, a tisztelet, az érdem és a rend közös elveitől.
A párhuzamos társadalom már régóta létezik, a bevándorlók lázadása pedig elviselhetetlen állapotokat teremtett a múlt hét óta Franciaországban.
Identitásalapú követelésekről ír Thréard: mi másról van szó tehát, mint migránslázadásról. A jobbközép polgármester családjának vasárnap hajnali meglincselése óta a helyzet tragikussá vált.
„Egyfolytában csak azt halljuk, hogy a lázadásnak a szegénység, a hatóságok közönye, a gettók, az integráció kudarca az oka. Az okok listája olyan hosszú, mint azoknak a minisztereknek a névsora, akik (…) az úgynevezett hátrányos helyzetű vagy érzékeny városrészek sorsát vizsgálták. Pedig a számvevőszéki kimutatások szerint az elmúlt negyven évben évente tízmilliárd eurót költöttek ezekre a területekre, és akkor még nem beszéltünk a városrehabilitációra fordított pénzekről. Bőven elég ahhoz, hogy a vidéki »agrársivatagokban« élőknek juttatott támogatás eltörpüljön ezek mellett” – idézte a szerzőt az Origo. Azaz a francia kormányzat jóval többet költött a külvárosokban élő migránsok életkörülményeinek javítására, mint a vidéken, többek között mezőgazdaságból élő emberekre. És semmi hatása.
„Valóban nem elhanyagolható összegről van szó, de vajon mi értelme van? Hogy immáron évtizedek óta ugyanaz legyen műsoron, mint amit az elmúlt órákban láthattunk? Igen, jogos a kérdés” – írja a Le Figaro vezércikkében, és a továbbiakban a szerző azt írja: mert ennek az állami támogatásnak a kedvezményezettjei felgyújtják az iskolát, a gimnáziumot, a faluházat, a városházát, az orvosi-szociális központot, és persze a rendőrséget vagy a vasútállomást.
Kapcsolódó tartalom
„A megoldás tehát nem a milliárdok elköltése. Ma még kevésbé az, mint régen volt. Mert az idők során és a közhatalom erőtlen hozzáállásával egy olyan ellentársadalom alakult ki, amely nagyon távol került a tekintély, a tisztelet, az érdem és a rend közös alapelveitől. A radikális és revansista retorika által gerjesztett, a közösségi hálókon villámgyorsan terjedő ideológiai jellegű követelések mindenekelőtt identitásalapúak – azaz a külvárosok migránsai nem illeszkedtek be a francia társadalomba, nem integrálódtak, hanem saját, radikális muszlim hiten alapuló identitásukat és szokásaikat követik. Saját társadalmat és rendet hoztak létre. Most pedig lázadnak” – olvasható az Origón.
Kapcsolódó tartalom
„Érdekes, hogy a cikkhez csak eddig több mint 350 komment érkezett, egy sincs közöttük, amelyik ne adna igazat a fenti állításoknak. Van, aki szerint valóban hibáztathatók a szülők is, ugyanis joggal merül fel a kérdés, hogy mit szóltak a 17 éves Nahel szülei ahhoz, hogy fiúk egy Mercedes volánja mögött utazik, mérhetetlen mennyiségű pénzzel a zsebében? Egy másik kommentelő szerint az iskola és az oktatás a hibás, ott kellene ugyanis elsajátítani az alapvető viselkedési formákat, de van, aki úgy gondolja, hogy a külvárosokban elszórt milliárdokat inkább Afrikába kellett volna elkölteni, hogy ott maradjanak az emberek. Van olyan, aki szerint a migránsok második generációja, akik ma fiatalok, sem beszélni, sem írni nem tudnak normálisan franciául. És nagyon sokan vannak, akik szerint eljött a cselekvés ideje, mert Franciaország élhetetlenné vált – olvasható az Origón.