A 37 éves utód, aki egy 25 milliárd dolláros birodalom irányítását kapta meg, azt mondta, minden megy tovább, csak még radikálisabban, még hangosabban, mint eddig. Bővítené apja liberális célkitűzéseit, többek között az abortuszjog támogatásával.
Fontos különbség azonban a spekuláns és a fia között, hogy míg Soros György a politikai üzelmeit saját lelkiismerete megnyugtatása érdekében folytatta, addig ez a fiánál politikai elköteleződés kérdése is.
Kapcsolódó tartalom
„Ő alapvetően politikus alkat, és gyakorlatilag ez a kvóta-ügy a belépője volt a politikai életbe, mint a Soros-birodalom feje. Míg Soros György, három évig csak tervezgette ezt a migránskvótát és írogatott róla, addig Alex Soros, egy hét alatt, a hatalomátvétel után már kikényszerítette azt, hogy itt érdemi előrelépés történjen a kvóta ügyében. Tehát látszik, hogy neki egészen más a hozzáállása” – mondta Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Kapcsolódó tartalom
Alapjogokért Központ: Végérvényesen kiderült, hogy „guruló dollárokkal” vették meg a magyarországi baloldalt
Alapjogokért Központ: Sorosék kiadták az ukázt a baloldalnak
Sorostól Sorosig
Alapjogokért Központ: Nincs változás a Soros-birodalom élén
A kiemelt kép illusztráció.