Aktuális

Ha vásárolt ebből a termékből a Sparban, ne fogyassza el, vigye vissza!

Európa a szankciók miatt közvetítők révén kereskedik Oroszországgal

| Szerző: hirado.hu
Több ország is nyerészkedik az uniós szankciókon, hiszen közvetítőként lép fel Oroszország és az Európai Unió közti kereskedelemben.

Örményország, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán különösen jól járt az Oroszország ellenes szankciókkal – derül ki az Európai Parlament több intézménye által összeállított bizalmas jelentésből, amit a Die Welt hozott nyilvánosságra.

A jelentésből kitűnik, hogy a négy közép-ázsiai ország nemcsak, hogy továbbra is üzletel mind Oroszországgal, mind az Európai Unióval, de a háború kitörése óta rohamosan növelték is a háromoldalú kereskedelem mértékét. A német Die Welthez eljuttatott jelentés szerint a négy ország kereskedelme virágzik a háborúhoz nélkülözhetetlen anyagok terén, mint például a félvezetők, az urán, vagy épp a puskapor. Mivel továbbra is szabadon kereskednek Európával is és Oroszországgal is, így megveszik Nyugatról, amire az Oroszoknak szükségük van, majd jó áron továbbadják Moszkvának.

Az orosz igény pedig folyamatosan nő, így az üzleti lehetőség szinte végtelen.

A számok mutatják, hogy milyen jövedelmező ez az üzlet. A kétoldalú kereskedelem Örményország esetében 195 százalékkal ugrott meg, a kirgiz–orosz árucsere ugyanakkor 151 százalékkal, főleg az export jóvoltából. Ellenkező irányban pedig az látszik, hogy nagyjából 10 százalékkal nőtt az orosz pénzátutalások összege.

Az orosz olaj exportjában Kazahsztán a vezető, eddig 27 millió tonnát adott el belőle az EU-nak.

A négy ország megrendeléseinek köszönhetően 15–90 százalékkal nőtt az európai import – számol be a Die Welt.

A kiemelt kép illusztráció

Ajánljuk még