Aktuális

Novák Katalin vezeti a magyar delegációt az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban

Mutatjuk, mikor tartják az Ezer székely leány napját a csíksomlyói hegynyeregben

Szombaton tartják a csíksomlyói hegynyeregben az Ezer székely leány napját, amelynek célja a székely népviselet népszerűsítése, a hagyományok őrzése.

A szervezők szerdai közleménye szerint a Székelyföld számos településének lakosságát megmozgató esemény a tömbmagyar térség egyik legfontosabb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. Az amatőr néptáncegyüttesek tagjai többnyire szekereken vonulnak Csíkszeredába, és onnan a csíksomlyói hegynyeregbe.

A közleményben idézik Korodi Attila csíkszeredai polgármestert, aki a rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az Ezer székely leány napja azon ünnepnapok egyike, amikor a székelyek viseletüket magunkra öltve élhetik meg nemzeti identitásukat, önazonosságukat, büszkén tekinthetnek vissza őseik hagyatékára.

Arra buzdította a város lakóit, hogy öltözzenek népviseletbe és vegyenek részt a rendezvényen.

Az ünnepre hangolódás már pénteken, június 30-án elkezdődik a székely népviselet napjával, amikor sokan népviseletben mennek dolgozni, ügyeiket intézni, bevásárolni.

Füleki Zoltánnak, a főszervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes aligazgatójának tájékoztatása szerint a program szombaton 9 órakor a csíkszeredai Szabadság téren kezdődik. Itt gyülekeznek a résztvevők, majd rövid közös tánc után innen vonulnak a csíksomlyói hegynyeregbe, mely a csíksomlyói pünkösdi búcsú örökös helyszíne.

Kapcsolódó tartalom

A könnyebb megközelíthetőség végett a rendezvény helyszínének autóbuszjáratok is indulnak, melyek a székely ruhában utazókat ingyen szállítják. A Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti nyeregben 11 órától ünnepi szentmise lesz, majd a hagyományőrző néptánccsoportok előadása következik, a többi között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is színpadra lép.

Kísérőprogramként kézműves bemutatókat és vásárt, mesterségbemutatókat, a gyerekek számára ügyességi játékokat tartanak.

A Hargita együttes viselettárából összeállított népviseleti kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők, és a népviseleti divatsarokban egy-egy tájegység viseletét, fejdíszét fel is próbálhatják.

A rendezvény idei tiszteletbeli házigazdájaként Csíkszereda önkormányzata egy faragott székpárt ajándékoz a szerepet jövőre betöltő Csíkszentdomokos községnek, amelyet a templomukban helyeznek el és esketéskor használnak.

A rendezvény részeként pénteken délután a csíkszeredai városházán bemutatják Daczó Katalin Ha ezer lány útra indul… A csíksomlyói Ezer Székely Leány Nap első éveinek krónikája című könyvét. A kötet a rendezvénysorozat 1931–1940 közötti időszakát tárja fel visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, levéltári iratok és fényképek alapján.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még