Rendkívüli

Irán megindította a támadást, kétszáz drónt és rakétákat lőtt ki Izraelre

Megrovást kapott az ukrán kormánytól Vitalij Klicsko

Megrovásban részesítette az ukrán kormány Vitalij Klicskót, Kijev polgármesterét és az ukrán főváros több kerületi közigazgatási vezetőjét a kijevi óvóhelyek átvizsgálásakor talált hiányosságok miatt – hozta nyilvánosságra kedden Oleh Nemcsinov kabinetminiszter.

Úgyszintén megrovást kapott Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője és hat fővárosi kerületi közigazgatási hivatalvezető, két kerület hivatalvezetőjét pedig felmentette a kormány tisztségéből.

Kijevben június 1-jén éjjel három ember meghalt, mert az orosz rakétatámadás közben nem tudtak bejutni egy óvóhelyre, amely zárva volt. Volodimir Zelenszkij a halálesetek után rögtön rendelte el Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az ukrán belügyminisztérium több mint ötvenezer óvóhely ellenőrzése után közölte, hogy csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak.

Kapcsolódó tartalom

Zelenszkij hétfőn léptette hatályba a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) azon határozatát, amely szerint július 25-ig helyre kell állítani az összes óvóhelyet az országban. A védelmi tanács a határozatban utasította a kormányt, a helyi kormányzói hivatalokat és az önkormányzatokat, hogy haladéktalanul vonják felelősségre az elégtelen állapotú óvóhelyek fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős vezetőket és más tisztségviselőket.

A regionális és a kijevi városi katonai igazgatás a helyi önkormányzatokkal együtt pedig azt az utasítást kapta, hogy július 25-ig biztosítsák a hozzáférést az óvóhelyekhez „éjjel-nappal és akadálytalanul”, valamint tegyék online elérhetővé a lakosság számára a meglévő légoltalmi helyiségekkel kapcsolatos információkat.

A kijevi városi katonai közigazgatás kedden számolt be arról, hogy tesztelték a fővárosban a légoltalmi helyiségekhez való hozzáférés új elektronikus rendszerét, amely négy lehetőséget is biztosít az óvóhelyek ajtajának kinyitására: légiriadó esetén automatikusan kinyílik, illetve nyitható távolról, egy diszpécseren keresztül, valamint speciális „kulcs” segítségével – például kaputelefonnal -, továbbá PIN-kóddal. „Mind a négy lehetőség egymástól függetlenül működik, és minden körülmények között akadálytalan hozzáférést biztosít” – emelte ki a fővárosi katonai közigazgatás. Az első ilyen nyitórendszert már telepítették a főváros egyik óvóhelyében.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még