Aktuális

Átszakadt egy gát, folyik a lakosok evakuálása

Egyetértés a visegrádi négyek között: az illegális migráció kezelését hatékonyabbá kell tenni

Egyetértettek az illegális migráció kezelése hatékonyabbá tételének szükségességében a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) miniszterelnökei pozsonyi találkozójukon hétfőn.

A pozsonyi találkozón az illegális bevándorlás kezelésének lehetőségei, valamint a Nyugat-Balkán kérdése, az ukrajnai helyzet és annak következményei, illetve az EU zöld megállapodása is terítékre került.

A találkozót követő közös sajtótájékoztatón a vendéglátó Ódor Lajos szlovák ügyvezető kormányfő elmondta: több stratégiai kérdésről is szó esett, és azokat a témákat keresték, amelyekben közös az álláspont.

Kapcsolódó tartalom

Az illegális bevándorlás témájáról szólva elmondta:

ami a jövőt illeti, az EU nem engedheti meg magának, hogy ne találjon megoldást az illegális migrációra, e tekintetben a külső határok hatékony védelmére van szükség.

A Nyugat-Balkán európai integrációs törekvéseiről szólva kifejtette, hogy az ottani országoknak olyan perspektívát kell nyújtani, amely nem évtizedekre szól, hanem középtávon nyújt megoldásokat.

Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Ódor Lajos kijelentette: Pozsony tartja az Ukrajnának nyújtott segítség eddigi irányát, ugyanakkor tisztában van az ezzel kapcsolatos korlátaival. Az EU zöld megállapodásával összefüggésben kiemelte: az átmenet során nem szabad megfeledkezni az atomenergiáról, amely fenntartható energiaforrás.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kijelentette: a visegrádi országok között az együttműködés jó, s bár az elmúlt hónapokban a V4-ek között a különbözőségek voltak hangsúlyosak, ma ezzel szemben sikerült a közös nézetekre összpontosítani.

Az illegális migráció kapcsán hangsúlyozta: az EU külső határait kell védeni, és nem szabad olyan szervezeteket támogatni, amelyek segítik az illegális bevándorlást, mert az erkölcstelen. Leszögezte:

semmiféle migrációs kvótával nem lehet egyetérteni, s Lengyelország nem fogad el semmiféle mechanizmust, amely a lengyel érdekeknek fölé volna rendelve.

Kapcsolódó tartalom

A lengyel kormányfő az EU éghajlati politikájáról szólva hangsúlyozta: a V4 csoport olyan országokból áll, amelyek fejlődésüket az iparra építik, s nem akarják, hogy az iparuk – amely már megszenvedte a Covid időszakát –, még rosszabb helyzetbe kerüljön.

Az ipar érdekeit ezért az EU éghajlati politikájának figyelembe kell vennie. Peter Fiala cseh kormányfő az illegális migrációról szólva mondta el, hogy nem csökken az illegális bevándorlás, ezért szoros együttműködésre és a migráció elleni küzdelem hatékonyságának növelésére van szükség.

Leszögezte, hogy a témában alapvetően közös az álláspont: az, hogy a menekültkvóták nem működhetnek, és a visszatérítési politikát kell erősíteni. Peter Fiala a közelgő cseh V4-es elnökség prioritásairól szólva rámutatott:

a biztonságos társadalomra, az innovatív gazdaságra, illetve Ukrajna integritásának megőrzésére akarnak összpontosítani.

A V4-es csoport miniszterelnökeinek pozsonyi találkozójára a június végén befejeződő szlovák V4-es elnökség egyik záróeseményeként került sor. A visegrádi csoport elnökségét Szlovákia után júliustól Csehország veszi át.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Orbán Viktor magyar, Petr Fiala cseh kormányfő, Ódor Lajos, a szlovák kormány magyar nemzetiségű miniszterelnöke és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (balról-jobbra) a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstalálkozóján Pozsonyban 2023. június 26-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ajánljuk még