Aktuális

Tűz ütött ki egy fővárosi kórház udvarán

Milánóból jelentjük: Minden készen áll Berlusconi temetésére, 2-kor indul a gyászmenet

Ma, szerdán temetik el Silvio Berlusconit Milánóban. A volt olasz kormányfő és pártelnök búcsúztatásán több mint kétezer politikus vesz részt, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. A szertartás délután 15-kor kezdődik a milánói dómban, a környékre több tízezer embert várnak.

„Minden készen áll Silvio Berlusconi búcsúztatására. A volt miniszterelnök koporsója két óra előtt indul el a Milánótól 20 kilométerre levő Arcoréból. Ott, a felravatalozás helyszínén a család, a barátok és a közeli munkatársak vehettek búcsút Berlusconitól. Rendőri felvezetés mellett három óra előtt érkezik meg a koporsó a Milánói Dómhoz, amelyet néhány percig kiállítanak majd a dóm főbejáratánál, hogy néhány perces csenddel a téren összegyűlt emberek is leróhassák a kegyeletüket” – jelentette a milánói dóm előtt állva Sárközy Júlia, az M1 tudósítója.

Kapcsolódó tartalom

A milánói dóm teljesen meg fog telni az olasz, az európai, és a világ minden részéből érkező magas rangú delegációkkal. A teret pedig körülbelül 20 ezer ember fogja megtölteni.

Jelenleg az utolsó biztonsági ellenőrzések zajlanak. A szertartás előtt egy órára lezárják majd a dómot és teret is, se ki-se be, aki már bejutott, az benn marad, majd utána szép lassan a biztonsági kapukon keresztül engedik be az embereket. Ingyenes teljesen a részvétel. Aki elsőként érkezik, az tud majd bejutni a térre” – részletezte Sárközy Júlia.


Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be Silvio Berlusconi temetési szertatására Milánóban, amelyre több mint 50 ezer embert várnak. Kiemelt készültség lépett életbe szerda reggeltől a városba bevezető utakon, a vasútállomásokon és a repülőtereken. A dóm téri metróállomást lezárták.

Az állami temetési szertartást a milánói dómban tarják, ahol csak 2300-an tudnak helyet foglalni.

A jobboldali padsorokban Silvio Berlusconi családja, a baloldalon pedig a meghívottak foglalnak majd helyet. Több mint kétezer politikus vesz részt a búcsúztatáson, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.

Kapcsolódó tartalom

A dóm előtti téren kordonokat helyeztek el, az érkezőket biztonsági kapukon engedik be. Két óriás kivetítőn is követni lehet a szertartást.

(Fotó: EPA/Matteo Bazzi)

Minden olyan technikát felhasználunk, amelyet korábban a koncerteknél is alkalmaztunk. Ingyenes a belépés, de csak korlátozott számban mehetnek be az emberek a térre” – mondta Marco Granelli, a városháza munkatársa.

A téren 20 ezer ember fér el, de a város prefektusa szerint a dóm közeli utcákban is hatalmas tömegek lesznek.

A TV-közvetítéseknek köszönhetően pedig több millióan követhetik élőben a szerda délután 15-kor kezdődő szertartást.

Kapcsolódó tartalom

Silvio Berlusconi hétfőn, 86 éves korában hunyt el Milánóban. Olaszországban félárbócra engedték a nemzeti lobogókat, és mára országos gyásznapot hirdettek.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még