Ferenc pápa táviratban nyilvánította ki részvétét „az olasz politikai élet egyik főszereplőjének elvesztése miatt, aki felelősségteljes közhivatalát energikus temperamentummal viselte” – ismertette a Szentszék.
„Őszentsége örök nyugalmat kért számára az úrtól és a szív vigasztalását mindazok számára, akik gyászolják”
– olvasható a katolikus egyházfő üzenetében, amelyet a médiamágnásból lett politikus gyermekeinek címzett. Hozzátette, hogy buzgó imádsággal csatlakozik a részvétnyilvánítókhoz. A 86 éves korában elhunyt Berlusconinak két házasságból öt gyermeke és 16 unokája van.
Kapcsolódó tartalom
A politikai élet szereplői szintén részvétüket nyilvánították.
„Berlusconi nagy politikus volt, aki mély nyomot hagyott köztársaságunk történetén”
– jelentette ki Sergio Mattarella olasz államfő. „Egy nagyszerű olaszt veszítettünk el” – hangsúlyozta.
Kapcsolódó tartalom
Silvio Berlusconi, a legmegosztóbb olasz politikus, aki elcsábította Olaszországot
Vlagyimir Putyin: Silvio Berlusconi volt a kezdeményezője az orosz–NATO együttműködési mechanizmusoknak
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Izrael nagyszerű barátjának nevezte a volt olasz kormányfőt.
„Mélyen elszomorított Silvio Berlusconi halála. Szívből jövő részvétem családjának és Olaszország népének” – olvasható az izraeli miniszterelnök közleményében.
„Silvio Izrael nagyszerű barátja volt és mindig kiállt mellettünk. Nyugodj békében barátom”
– tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Állami temetést kap Silvio Berlusconi, a milánói dómban tartják a gyászszertartást
„Búcsú az egyik legnagyobb olasztól” – Silvio Berlusconit gyászolja Olaszország
Karl Nehammer osztrák kancellár Berlusconi európai politikai életben játszott szerepét emelte ki.
„Olaszország volt miniszterelnökeként Silvio Berlusconi nyomot hagyott a velünk szomszédos ország és Európa politikai életén”
– írta az osztrák vezető mély részvétét nyilvánítva „ezekben a nehéz órákban hozzátartozóinak és az olasz népnek”.
Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője, valamint a brit és a német kormányok szóvivői szintén részvétüket nyilvánították Berlusconi hozzátartozóinak és az olasz népnek.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren arról írt, hogy Berlusconi „Olaszországot a politikai átmenet időszakában vezette, és azóta sem hagyott fel szeretett hazájának alakításával”.