A Csoszun Ilbo című dél-koreai újság által George King-Thompson néven említett 24 éves, rövidnadrágot viselő férfit több mint egyórás mászás után, a toronyház 73. emeleténél tartóztatták fel a hatóságok, majd arra kényszerítették, hogy szálljon be egy karbantartó kosárba, és belépjen az épületbe, amelynek lábánál eközben rendőrök és tűzoltók gyülekeztek.
A férfit 2019-ben már letartóztatták és börtönbe is került, mert megkísérelt felmászni a legmagasabb londoni felhőkarcoló, a Shard oldalán.
Kapcsolódó tartalom
A szöuli Lotte World Tower megmászásával 2018-ban a „francia pókemberként” is emlegetett Alain Robert is próbálkozott, ám félúton fel kellett hagynia a kísérlettel, mert az épület biztonsági őrei közbeléptek.