Időjárás

Érkezik a hidegfront és a fagy – térképen mutatjuk a hétvégi időjárást

„Búcsú az egyik legnagyobb olasztól” – Silvio Berlusconit gyászolja Olaszország

A tévék megszakították adásukat, hívei összegyűltek a kórház előtt, a politikusok pedig megemlékező üzeneteket küldtek – így reagált Olaszország a hírre, hogy 86 éves korában, hétfőn elhunyt Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök.

A Berlusconi tulajdonában álló televíziós csatornákon megszakították az adást hétfőn, hogy hírt adjanak a politikus haláláról. Számos televíziós stáb, több száz újságíró és Berlusconi több híve gyűlt össze a milánói Szent Rafael kórháznál. Az olasz politika valamennyi táborának képviselői részvétüket nyilvánították.

Fotó: EPA/MATTEO CORNER

Giorgia Meloni videóüzenetben rögzített részvétnyilvánításában Olaszország történetének egyik legbefolyásosabb emberének nevezte Silvio Berlusconit, aki soha nem félt kiállni nézetei mellett.

Guido Crosetto védelmi miniszter úgy fogalmazott, Berlusconi halála egy korszak végét jelenti, hatalmas űrt hagy maga után.

Matteo Salvini azt írta, „az egyik legnagyobb olasztól” kell most búcsút venni.

Paolo Gentiloni volt kormányfő azt emelte ki, hogy Berlusconi halálával olyan politikus távozott el, aki mély nyomot hagyott Olaszországon az utóbbi évtizedekben.

Mint ismert Orbán Viktor miniszterelnök is megemlékezett a gyászhírről.

Kapcsolódó tartalom

Berlusconi múlt pénteken került kórházba Milánóban, hogy kontrollvizsgálatokat végezzenek rajta, miután az elmúlt időszakban leukémiával és tüdőfertőzéssel kezelték. A politikust legutóbb április 5-én szállították kórházba, ahol 45 napot töltött, és több mint tíz napig intenzív kezelésre szorult.

Május végén egy lapinterjúban még azt jelentette be, hogy visszatér a politikába, megújítja és továbbra is ő készül vezetni az általa alapított Hajrá, Olaszország! (FI) jobbközép pártot.

@hirado.hu Elhunyt Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök #foryou #foryourpage #hírek #hiradohu #nekedbe #berlusconi #silvioberlusconi #fyp ♬ eredeti hang – hirado.hu – hirado.hu

A médiamágnás Berlusconi 1994-1995, 2001-2006 és 2008-2011 között vezette Olaszországot. Pártja tavaly október óta két szövetségesével, a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jobboldali Olasz Testvérekkel (FdI) és a Matteo Salvini vezette szintén jobboldali Ligával kormányoz.

Kiemelt kép: Giorgia Meloni, Silvio Berlusconi és Matteo Salvini 2022-ben (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci).

Ajánljuk még