Aktuális

Az ÁSZ tiltott kampányfinanszírozást állapított meg az ellenzéki összefogás pártjainál

Tizenkét milliárd forintért kelt el a világ legdrágább rubinja

Rekordáron, a költségeket és jutalékokat is beleszámítva 34,8 millió dollárért (11,9 milliárd forint) kelt el a valaha árverésre bocsátott legnagyobb rubin, az 55,22 karátos Estrela de Fura egy csütörtöki New York-i drágakőaukción.

A nyersen 101 karátot nyomó rubint tavaly júliusban találták a Fura Gems vállalat mozambiki Montepeuz rubinbányájában. A vörös drágakövet 21 millió dolláros kikiáltási áron bocsátották áruba, végül egy meg nem nevezett közel-keleti magángyűjtő tette rá a legjobb ajánlatot telefonon – közölte a Sotheby’s aukciósház.

A korábbi rekordot egy 25,59 karátos burmai rubin tartotta, amely 30,33 millió dollárért kelt el 2015-ben Genfben, ugyancsak a Sotheby’s árverésén.

Az aukciósház ékszerszakértője „a természet igazi csodájának” nevezte az Estrela de Furát. Mint elmondta, a csiszoltan 5 karátnál nagyobb rubinok már ritkaságnak számítanak, még ritkábbak a 10 karátot elérők. Húszkarátosnál nagyobb rubin „csaknem példátlan”, egy 50 karátnál is nagyobb rubin pedig „csak egyszer az életben fordul elő”.

Az aukciósház az Estrela de Furáéval megegyező végösszegért, a maga színkategóriájában karátonkénti 3,29 millió dolláros rekordáron árverezett el csütörtökön New Yorkban egy ritka, 10,57 karátos botswanai rózsaszín gyémántot is, a The Eternal Pinket.

A rózsaszín gyémántok rekordját az 59,60 karátos Pink Star tartja, amelyet 71,2 millió dollárért adtak el 2017-ben Hongkongban.

Kiemelt képünk: A 55,22 karátos Estrela de FURA rubin a Sotheby’’ aukciós ház bemutatótermében, az egyesült arab emírségekbeli Dubajban 2023. május 22-én. (Fotó: MTI/EPA/Ali Haider)

Ajánljuk még