Aktuális

Augusztus 20-án Budapestre látogat Erdogan török elnök

Több tízezer ember van veszélyben az ukrajnai gátrobbantás után – Moszkva és Kijev egymásra mutogat, az USA hallgat

Továbbra is több tízezer ember van veszélyben a Nova Kahovka-i gátat ért támadás miatt. A Dnyeper mentén folytatódnak az evakuálások: csak az ukrán oldalon 24 település került víz alá, az áradás miatt többen eltűntek és százezrek maradtak ivóvízellátás nélkül. A gát felrobbantásával továbbra is egymást vádolja az ukrán és az orosz vezetés.

Felfújható gumicsónakokban közlekednek a lakosok Herszon utcáin. Szerdára a dél-ukrajnai megyeszékhely egyes részeiben már a házak tetejéig ért a víz.

Az ukrán állami mentőszolgálat dolgozói speciális, a vízben is használható terepjárókkal igyekeznek kimenteni a csapdába esett embereket. Ezekkel a hagyományos járművek számára elérhetetlen területekre is el tudnak jutni.

A Dnyeper partján fekvő Herszont még tavaly novemberben foglalta vissza az ukrán hadsereg. A háromszázezres városban addigra már csak nyolcvanezren maradtak, de a mostani katasztrófahelyzet miatt további kitelepítésekre van szükség.

Szerda reggelre több mint ezernyolcszáz házat öntött el az ár a folyó jobb partján. Az embereink folyamatosan a lakosság kimentésén dolgoznak. Eddig már ezernégyszáznál is több lakost sikerült kitelepíteni” – mondta a megye kormányzója, Olekszandr Prokudin.

Gátrobbantás okozta árvíz Herszonban 2023. június 7-én, egy nappal azután, hogy robbanás történt a dél-ukrajnai herszoni területen lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának gátján. Az ukránok és az oroszok egymást vádolják a robbantás elkövetésével (Fotó: MTI/AP/Libkos)

Az árvíz azután öntötte el a Dnyeper völgyében található településeket, hogy kedden felrobbant a folyó kahovkai duzzasztógátja. A három kilométer hosszú és harminc méter magas betonfal átszakadt, és mintegy tíz Balatonnak megfelelő víz zúdult alá.

A műholdfelvételeken is jól látható, hogy az ár egyik oldalnak sem kegyelmezett. A Dnyeper jobb és bal partján egyaránt víz alá kerültek a városok.

A Planet Labs PBC 2023. június 6-i műholdfelvételén a dél-ukrajnai herszoni területen lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka-i víztározó gátja, amelyen kedd hajnalban robbanás történt (Fotó: MTI/AP/Planet Labs PBC)

A gáthoz közeli Nova Kahovkában rendkívül súlyos a helyzet. Az orosz ellenőrzés alatt álló városból már több mint kilencszáz embert telepítettek ki, és eltűnteket is nyilvántartanak.

Az orosz hatóságok szerint csak az általuk ellenőrzött területen huszonkétezer embert veszélyeztet az ár. A kijevi adatok az ukrán oldalon is hasonló számú érintettet becsülnek. A felek egymást okolják az incidensért.

Június hatodikán az ukrán hadvezetés célzott rakétacsapásai következtében a kahovkai gát és vízerőmű megsemmisült, és szabályozhatatlan mennyiségű víz zúdult a környező településekre. Mindez Kijev előre eltervezett akciója volt” – nyilatkozta szerdán az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Kapcsolódó tartalom

Az ukrán elnök azonban orosz terrortámadásnak minősítette az incidenst. „Az egész világ tudni fogja, hogy Oroszország újabb háborús bűnt követett el. A kahovkai gát és a vízerőmű szándékos megsemmisítése egy környezeti tömegpusztító bomba. A világ vezetőinek is érdekében áll, hogy ne hagyják következmények nélkül az orosz terrorcselekményeket” – mondta Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök hozzátette: telefonon egyeztetett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetőjével, aki azt ígérte, ismét ellátogat a zaporizzsjai atomerőműbe, aminek hűtését a felrobbantott víztározó biztosította.

Madarász Tamás, a Miskolci Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodás Intézetének igazgatója az M1-nek azt mondta:

az erőmű vízellátása egyelőre nem veszélyeztetett.

Kapcsolódó tartalom

„A hűtővízigényt egy független hűtővíztározóból látják el, amely fel van töltve, tehát több hónapra meg tudják oldani akár az üzemnek, akár a kimerült hűtőelemeknek a hűtését” – fogalmazott Madarász Tamás.

Az Egyesült Államok még nem foglalt állást az ügyben, az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres pedig egyelőre óvatosan úgy fogalmazott: nincs információjuk arról, ki robbantotta fel a gátat, de az biztos, hogy mindez nem történik meg, ha Oroszország nem próbálja meg megszállni Ukrajnát.

Ajánljuk még