Samuel Charap a Foreign Affairs nevű külpolitikai folyóiratban közzétett írásában leszögezi, a háború elején még valóban nem lehetett látni, hogy milyen katonai teljesítményt nyújt majd Oroszország, és mennyire képes felvenni vele a kesztyűt Ukrajna. Ennek azonban már vége, teljesen világos, hogy egyik fél sem tudja belátható időn belül két vállra fektetni a másikat.
Éppen ezért volna szükség a lezárás irányába tenni lépéseket, mivel ha az Egyesült Államok nem aktivizálja magát, akkor a háború emberi, pénzügyi és egyéb költségei megsokszorozódnak.
Még ha jól is megy, a „tavaszi” ellentámadás nem fog katonailag döntő eredményt hozni, sőt, még a frontvonal jelentős elmozdulása sem feltétlenül fogja lezárni a konfliktust – írja a szerző, hozzátéve, hogy a jelek szerint nyugaton kevesen számítanak erre a kimenetelre bármikor, nemhogy a közeljövőben. Előfordulhat, hogy egy újabb taktikai kudarc csökkentené Moszkva optimizmusát a harcok folytatását illetően. De ahogy a területi ellenőrzés elvesztése nem egyenlő a háború elvesztésével, úgy ez sem feltétlenül vonja maga után a politikai engedményeket. Putyin bejelenthet egy újabb mozgósítási tervet, fokozhatja az ukrán városok elleni bombázások volumenét, vagy egyszerűen csak tarthatja a frontvonalat, meggyőződve arról, hogy az idő neki dolgozik.
Kapcsolódó tartalom
2022 elején, amikor erői sokkal jobb állapotban voltak, Oroszország képtelen volt átvenni az ellenőrzést Kijev felett, és nem tudta megbuktatni az ukrán kormányt. Ebben a szakaszban az orosz hadseregnek nem sikerült elfoglalni azon ukrán területeket sem, amelyeket Moszkva a sajátjának vall. Tavaly novemberben az ukránok arra kényszerítették az oroszokat, hogy visszavonuljanak a Dnyeper keleti partjára, és az oroszok most sincsenek abban a helyzetben, hogy a folyón túlra nyomuljanak vissza, és elfoglalják Herszon és Zaporizzsja még ukrán kézen levő részeit. Az orosz erők januári kísérlete, hogy észak felé nyomuljanak a donyecki régió síkságain, Vuhledar közelében – ami sokkal kevésbé megterhelő offenzíva, mint a folyón való átkelés –, vérfürdővel végződött.
Az ukrán hadsereg mindeközben túlszárnyalta a várakozásokat, a további előrelépésnek azonban jelentős akadályai vannak a terepen. Az oroszok a legtöbb helyen erősen beásták magukat, nyílt forrásból származó műholdfelvételek azt mutatják, hogy többrétegű fizikai védelmet hoztak létre a frontvonal mentén, amelyek áttörése mindenképp komoly kihívást jelent. A Putyin által tavaly ősszel bejelentett mozgósítás enyhítette azokat a létszámproblémákat, amelyek korábban lehetővé tették Ukrajna előrenyomulását Harkiv térségében, ahol Oroszország gyengén védett vonalai sebezhetők voltak. Az ukrán hadsereg pedig meglehetősen tapasztalatlan a különböző képességek integrálását igénylő támadó hadjáratokban.
A háború során jelentős veszteségeket is elszenvedett, legutóbb a donyecki területen lévő kisvárosért, Bahmutért folytatott csatában. Kijev a kritikus lőszerek hiányával is szembesül, beleértve a tüzérséget és a légvédelmet, továbbá a kapott nyugati felszerelések összevisszasága megterhelte a karbantartási és kiképzési erőforrásokat
– írja Charap.
Így kezdődött. Páncélozott orosz harci járművek sorakoznak egy pályaudvaron a rosztovi régióban 2022. február 23-án, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a Donyec-medencei szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok Ukrajnától való függetlenségének elismerését (Fotó: MTI/EPA)Véleménye szerint ezek a korlátok mindkét oldalon erősen utalnak arra, hogy egyik fél sem fogja katonai eszközökkel elérni a kitűzött területi céljait az elkövetkező hónapokban vagy akár években. És hogy mik a célok? Ukrajna számára ez egyértelműnek tűnik: Kijev a nemzetközileg elismert teljes területe feletti ellenőrzést akarja visszaszerezni, amely magában foglalja a Krímet és a Donbasz azon részeit, amelyeket Oroszország 2014 óta megszállt. Oroszország álláspontja már kevésbé magától értetődő, mivel Moszkva továbbra is kétértelműen fogalmaz abban a kérdésben, hogy hol húzódnak a határai.
Ettől a kétértelműségtől függetlenül a lényeg az, hogy valószínűleg sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogja megteremteni az ellenőrzést a sajátjának tekintett terület felett.
Kapcsolódó tartalom
Charap szerint ezek a nagyrészt megváltoztathatatlan tényezők egy elhúzódó erős intenzitású háborút eredményezhetnek Oroszország és Ukrajna között, sőt, a történelmi tapasztalataink szerint ez a legvalószínűbb kimenetel. Az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) tanulmánya, amely 1946 és 2021 közötti adatokat használt fel, megállapította, hogy az államközi háborúk 26 százaléka kevesebb mint egy hónap alatt, további 25 százaléka pedig egy éven belül véget ér. A tanulmány azonban azt is megállapította, hogy amikor az államközi háborúk egy évnél tovább tartanak, átlagosan több mint egy évtizedig is elhúzódnak. Még a tíz évnél rövidebb ideig tartó háborúk is rendkívül pusztítók lehetnek. Az iraki–iráni háború például közel nyolc évig, 1980-tól 1988-ig tartott, és közel félmillió halálos áldozatot és nagyjából ugyanennyi sebesültet követelt.
Egy elhúzódó háború az Egyesült Államok és szövetségesei számára rendkívül problematikus lenne, amint azt a RAND Corporation egyik tanulmánya alaposan bemutatta. A konfliktus elnyúlása a jelenlegi magas szinten tartaná az esetleges eszkaláció kockázatát, akár az atomfegyver használatig, vagy a NATO és Oroszország közötti háborúig.
Ukrajna várhatóan továbbra is a szövetségesei általi lélegeztetőgépen maradna, ami jelentős kihívásokat okozna a nyugati országoknak.
A háború globális gazdasági következményei, beleértve a gabona- és energiaárak ingadozását, továbbra is fennállnának. Az Egyesült Államok sem tudná más prioritásokra összpontosítani erőforrásait, teszi hozzá az amerikai szerző.
Kapcsolódó tartalom
Kijev és nyugati szövetségesei számára a háború tárgyalások nélküli befejezése valamivel jobb perspektívának tűnhet Charap szerint, mint egy asztalhoz ülni Putyinnal. Ugyanakkor, jegyzi meg, az ilyen intenzitású államközi háborúk nem szoktak egyszerűen, tárgyalások nélkül „elhalni”. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben a háború folytatódik, akkor rendkívül nehéz lesz „visszaalakítani” olyan alacsony intenzitású, lokalizált konfliktussá, mint amilyen a Donbaszban 2014 és 2022 között zajlott. (Ebben az időszakban a háború viszonylag kis hatással volt az ukrajnai konfliktusövezeten kívüli életre.) A jelenlegi frontvonal puszta hossza (több mint 600 mérföld), a városokra és más célpontokra mért csapások messze a vonalon túl, valamint a mindkét országban folyamatban lévő mozgósítás (Oroszországban részlegesen, Ukrajnában teljes mértékben) rendszerszintű – már-már egzisztenciális – hatással lesz a két hadviselő félre.
Gondoljunk csak bele, milyen nehéz volna például az ukrán gazdaságnak talpra állni, ha légtere továbbra is zárva, kikötői pedig nagyrészt blokád alatt maradnak, városai tűz alatt állnak, munkaképes korú férfi lakossága a fronton harcol, és az országból elmenekült több millió ember nem hajlandó visszatérni az országba. Rég túl vagyunk azon a ponton, amikor a háború hatása egy adott földrajzi területre korlátozódik.
Mivel tárgyalásokra lesz szükség, de az egyezség illúziónak tűnik, a legvalószínűbb befejezés egy fegyverszüneti megállapodás
– írja a kutató.
Ezt lényegében tartós tűzszüneti megállapodásként lehetne elképzelni, amely nem hidalja át a politikai ellentéteket, de véget vet az Oroszország és Ukrajna közötti forró háborúnak, ha a tágabban értelmezett konfliktusuknak nem is, hasonlóan a korai háborúhoz.
Kapcsolódó tartalom
A történelmet ismerők számára evidencia, hogy a háborúkban mindig is bevett gyakorlat volt, hogy egyszerre harcolnak és tárgyalnak a felek. A koreai háborúban a legintenzívebb harcok a fegyverszüneti tárgyalások két éve alatt zajlottak, amikor az amerikai veszteségek csúcsokat döntöttek. A diplomáciai tapogatózás megkezdése most is a háborús erőfeszítésekkel párhuzamosan következhet majd be. A párbeszéd csatornáinak felállítása elengedhetetlen. Már csak azért is, mert egy esetleges ukrán előrenyomulás politikai eredményeit csak ily módon lehet kiaknázni.
Mindazonáltal, hívja fel a figyelmet a szerző, a késlekedésnek, mint általában, most is komoly ára lehet.
Ahogy telnek a hónapok, úgy nő az első lépések megtételének politikai ára.
Az előkészületek azonnali megkezdésének azért is lenne értelme, mert a konfliktusdiplomácia nem fog egyik napról a másikra eredményt hozni. Valójában hetekbe vagy talán hónapokba is beletelik, amíg a szövetségesek és Ukrajna megegyeznek a tárgyalási stratégiáról, és még hosszabb időbe, amíg a tárgyalások megkezdésekor megállapodásra jutnak Oroszországgal. A koreai fegyverszünet esetében két év alatt 575 találkozóra volt szükség a közel 40 oldalas megállapodás véglegesítéséhez – emlékeztet Charap.
Blackshear M. Bryan vezérőrnagy (balra) megbízólevelet cserél Lee Sang Cho altábornaggyal a katonai fegyverszüneti bizottság ülésén 1953. július 27-én (Forrás: Wikipédia)A biztonsági kötelezettségvállalásokról folytatott vita túl gyakran szűkül le Ukrajna NATO-tagságának kérdésére. Persze Ukrajna számára előnyös lenne a NATO 5. cikkelye, amely előírja a tagok számára, hogy az egyikük elleni fegyveres támadást az összes tag elleni támadásnak tekintsék. A NATO-tagság azonban többről szól, mint az 5. cikkely. Moszkva szemszögéből nézve a szövetségi tagság Ukrajnát az Egyesült Államok állomáshelyévé tenné, ahová a saját erőit és képességeit telepítheti. Tehát ha a szövetségesek között még konszenzus is lenne arról, hogy Kijevnek felajánlják a tagságot (pedig ilyen sincs), egy esetleges ukrán NATO-tagság kitűzése arra késztetheti Putyint, hogy folytassa a harcokat, akár nagyobb intenzitással is.
A szerző javaslata szerint ezért sokkal inkább egy köztes megoldásra volna szükség, akárcsak az 1975-ös amerikai–izraeli megállapodás esetében, ahol az Egyesült Államok vállalta, hogy gyakorlatilag minden segítséget megad Izraelnek, hogy biztosítani tudja szuverenitását, viszont egy ellenséges támadás nem vonta maga után a katonai szuperhatalom automatikus részvételét a konfliktusba.
Egy fegyverszünetre épülő végjáték nem állítaná vissza Ukrajna területi integritását, de az országnak lehetősége lenne arra, hogy gazdaságilag talpra álljon, és a pusztítás véget érjen. A konfliktus továbbra is fennmaradna Oroszországgal, ám ez már inkább politikai, kulturális és gazdasági téren játszódna le. Értelemszerűen egy orosz–ukrán fegyverszünet sem vetne véget a Nyugat és Oroszország konfrontációjának, de a közvetlen katonai összecsapás kockázata drámaian csökkenne, és a háború globális következményei enyhülnének.
Kapcsolódó tartalom
Számos nyugati szakértő továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a konfliktust csak a harctéren kell eldönteni, ez a nézet azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a háború „strukturális realitásai” minden bizonnyal nem fognak megváltozni, még akkor sem, ha a frontvonal eltolódik. „Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek képesnek kell lenniük arra, hogy egyszerre segítsék Ukrajnát a csatatéren és a tárgyalóasztalnál. Itt az ideje, hogy elkezdjék” – zárja írását Samuel Charap.
A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Getty Images)