Aktuális

Fáklyákat gyújtottak és székeket dobáltak a rendőrökre a drukkerek a stadionban

Fidesz: Magyar rektorok, kutatók és diákok mondták el véleményüket az EP-ben az Európai Bizottság diszkriminatív eljárásáról

Az Európai Parlamentben (EP) magyar rektorok, kutatók és diákok nyilvános meghallgatáson mondták el véleményüket az Európai Bizottság diszkriminatív eljárásáról a modellváltó egyetemek Erasmus+ és Horizont Európa programokból kizárásával kapcsolatban szerda délelőtt – közölte a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Bocskor Andrea, a nagyobbik kormánypárt EP-képviselője kiemelte: „Fontos, hogy beszéljünk erről a témáról. Főleg azért, mert a hazai felsőoktatási intézmények a modellváltás óta kimagasló eredményeket értek el, az innováció katalizátorává váltak, és egyre javul a rangsorolásuk nemzetközi szinten is.”

Hozzátette: az Erasmus+ és a Horizont Európa az Európai Unió „zászlóshajóprogramjai”, amelyeken az elmúlt harminc évben több százezer magyar diák és tanár vett részt, soha nem volt gond az elszámolásukkal vagy az EU-s támogatások felhasználásával. Ezért – úgy fogalmazott – „erről az égbekiáltóan igazságtalan és politikai motiváltságú témáról mindenképpen beszélnünk kell!”

A közlemény idézi Gál Kingát, a Fidesz EP-képviselőcsoportjának elnökét is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy

a Fidesz európai parlamenti delegációjának célja az elmúlt évek Magyarország elleni „sorozatos igaztalan támadásai során” egyértelmű volt: „biztosítani a hiteles, tényalapú, első kézből származó információkat az érintett ügyekről”. Ma sem tesznek mást.

Jogos elvárásnak nevezte, hogy olyan komoly, „diszkriminatív és minden alapot nélkülöző döntések során”, amelyek a magyar egyetemek kétharmadát, így mintegy 180 ezer hallgatót kirekesztenek az Erasmus- és a Horizont-programokból, mérlegeljék a tényeket is. Ezen intézmények véleményét figyelembe sem vették – mondta.

Közölte: ezért hívták meg az érintett egyetemek rektorait, kutatóit, a magyar diákság képviselőit, hogy első kézből tájékoztassák az uniós döntéshozókat a kialakult helyzetről.

Gál Kinga úgy fogalmazott:

„Elfogadhatatlan, hogy a magyar kormányt békepártisága, migráció- és genderellenessége miatt zsaroló brüsszeli álláspont az ártatlan egyetemi világot büntesse.”

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora előadásában hangsúlyozta: ha a politikusok vitatkoznak egymással, az az ő ügyük, de ez nem lehet indok arra, hogy a hivatásukra készülő, vagy azokat gyakorolni vágyó orvos- és egészségtudományi hallgatókat büntessenek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fenntartóváltással az ehhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek nem változtak. Ugyanakkor a modellváltás a Semmelweis Egyetemen együtt járt a munkavállalói bérek versenyképesebbé tételével, a klinikák és az oktatási épületek egyetemi tulajdonba kerülésével, valamint az oktatást, kutatást és gyógyítást is érintő autonómia növekedésével.

A rektor hangsúlyozta azt is, azt akarják, hogy a jövőben ne lehessen szankciót alkalmazni egy felsőoktatási intézménnyel szemben úgy, hogy az nem tartalmaz arra vonatkozó elemzést, miként és mikor sértette meg a jogállamiság elveit, és ezzel összefüggésben milyen hátrányokat okozott az uniónak.

„Azt is szeretnénk, ha az egyetemeket bevonnák az őket érintő intézkedésekről szóló egyeztetésekbe”

– idézi Merkely Bélát a kormánypárti képviselőcsoport közleménye.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora hangsúlyozta: a modellváltással – a vádakkal ellentétben – nem sérült egyetemük autonómiája, ezt egyértelműen mutatják az oktatási és kutatási munkában és az egyetemek közötti összehasonlításban is rövid időn belül jól látható kedvező eredmények.

„Minden európai egyetem mellett is kiállunk ma, mikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy az oktatás az unió egyik alappillére, azt semmilyen körülmények között nem szabad szétzilálni”

– tette hozzá a közlemény szerint a rektor.

Kasza Gyula, a budapesti Állatorvostudományi Egyetem kutatója hangsúlyozta: az EU-s kutatási programok ajtót nyitottak Európára a magyar kutatóknak, akik kiemelkedő eredményekkel és aktív részvétellel járulnak hozzá az unió tudományos életéhez.

Az Európai Bizottság javaslatáról szóló tanácsi döntés kedvezőtlen hatásai azonban máris érződnek – mondta –, „egyetemünk és kutatócsoportunk jó hírnevének súlyos megsértését éljük meg, anyagi és erkölcsi veszteséget szenvedünk, ami több mint tíz év kemény munkáját rombolja le”.

A kutató közölte, bízik a teljesen megalapozatlan döntés mihamarabbi visszavonásában.

A diákok hangot adtak azon aggályaiknak, hogy az Erasmus-programokból történő kizárásuk igazságtalan módon hátrányos helyzetben hozza őket az Európai Unió más tagállamaiban tanuló társaikkal szemben. Reményüket fejezték ki, hogy a helyzet mihamarabb megoldódik, lehetőségük lesz részt venni az európai mobilitási programokban – olvasható a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának közleményében.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még