Időjárás

Óriási fordulatot vesz az időjárás – kiderül, mit hoz a zsákban Sándor, József, Benedek

Csernobil óta nem volt ilyen közel az atomkatasztrófa, mint az ukrajnai gát felrobbantása után

A csernobili atomerőmű 4-es blokkjában 1986 áprilisában bekövetkezett robbanások óta nem volt ilyen közel az atomkatasztrófa, mint a dél-ukrajnai gátrendszer felrobbantása után – erről beszélnek a szakértők a keddi katasztrófa kapcsán. Az óriási mennyiségű víz ugyanis veszélyezteti a legnagyobb európai, vagyis a zaporizzsjai atomerőmű működését. A kedd hajnali támadás az ukránok szerint arra figyelmeztet, hogy egyre nagyobb a nukleáris katasztrófa veszélye.

A gát már alig látszik, de kezd az erőmű is eltűnni. Métereket emelkedett a vízszint, alig néhány óra alatt. Az ár amit ér, magával ragad, és nincs mi megállítsa. Katasztrófa sújtotta övezetté vált a térség.

Kapcsolódó tartalom

Az M1 által bemutatott felvételen zokogva mutatja egy nő, hogy mekkora a baj. Térdig ér a víz, ellepte a házakat és az utcákat.

Aki csak tud, mindent hátrahagyva menekül, hogy mentse az életét. Az időseket és betegeket a mentőszervezetek próbálják minél gyorsabban evakuálni.

Kapcsolódó tartalom

Drámai videók terjednek a közösségi oldalakon. A légi felvételek alapján még borzalmasabb a látvány, a gát teljesen megsemmisült. Ömlik a víz, és nem tudni még mennyi fog lezúdulni.

A legrosszabb forgatókönyv

Ez a legrosszabb forgatókönyv. A vízszint 13 méterrel emelkedik, és óránként 200 méterrel szélesedik az elöntött terület nagysága, veszélyeztetve a legnagyobb európai atomerőmű, a zaporizzsjai működését.

Kapcsolódó tartalom

Szakértők szerint

soha ilyen közel nem volt az atomkatasztrófa, mint az ukrán gát felrobbantása után.

Dél-Ukrajnában található a felrobbantott Nova Kakhovka-i gát, amely mögött a Dnyeper folyó hatalmas mesterséges tóvá van felduzzasztva. Innen biztosítják a Krím vízellátását, és a 120 kilométer távolságra található zaporizzsjai nukeláris reaktor hűtővíz ellátását.

Kapcsolódó tartalom

„Ebből kapja a krími csatorna is a vizet, amely a Krím félsziget ivóvízellátását biztosítja, azonban emiatt a 2014-ben annektált területen ismét problémák lesznek az ivóvízellátással, legalábbis az ukrán szakemberek szerint. Ami pedig a zaporizzsjai atomerőművet illeti, ennek a hűtését is ez a víztározó biztosítja” – részletezte a köztelevíziót tudósító K. Debreceni Mihály.

Eszkalálódik a helyzet

Tovább fog eszkalálódni a háború – mondta az M1-nek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő. Horváth József szerint jól látható, hogy még a nyáron szeretnék lezárni a háborút az oroszok és az ukránok is. A szakértő szerint a gát felrobbantása mindkét félnek érdekében állhatott.

Kapcsolódó tartalom

„Ezzel a robbantással tovább eszkalálódik a helyzet, hiszen most bekerültünk egy olyan spirálba, amiből nagyon nehéz lesz kikerülni, hiszen akárki is hajtotta végre mind a két fél azt fogja mondani, hogy most erre reagálni kell, újabb lépéseket hajtanak végre, újabb támadásokat intéznek, tehát innentől kezdve ebbe a lefelé tartó spirálba nehéz lesz megálljt parancsolni” – magyarázta Horváth József.

Nem először alakult ki súlyos vészhelyzet a háború kitörése óta. Amióta 2022 áprilisában elfoglalták az oroszok a Nova Kakhovka-i vízerőművet, már több rakétatámadás is érte, de eddig a gát szerkezete sértetlen maradt.

Kapcsolódó tartalom

Tavaly novemberben pedig kritikus állapotba került a zaporizzsjai atomerőmű, miután tucatnyi bomba csapódott be a területére, az egyik reaktort le is kellett állítani. A mostani támadás az ukránok szerint figyelmeztetés, hogy egyre nagyobb a nukleáris katasztrófa kockázata.

Kiemelt kép forrása: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még