Aktuális

Kettészakad ma az ország – térképen mutatjuk, milyen idő várható

Az MCC brüsszeli központja a genderoktatásban és családpolitikában való szerepéről tartott vitakonferenciát

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli képzési központja szerdán vitakonferenciát tartott a genderoktatásban és családpolitikában játszott szerepéről.

Az esemény egyik előadója Borza Natália, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi tanulmányok tanszékének oktatója az MTI-nek adott nyilatkozatában, egy nemrégiben bemutatott tanulmányáról beszélt, amelynek keretében a Meseország Mindenkié című könyvvel kapcsolatos online vitákat elemezte.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta, hogy a gender oktatását támogató csoportok többek között azzal érveltek, hogy ezt a trendet szeretni kell, mert ami új, az jó, azonban nem tulajdonítottak annak jelentőséget, hogy az újnak milyen értéktartalma van.

„Ennek az a veszélye, hogy nem veszik figyelembe, hogy az újdonság a társadalom számára előnyös lesz vagy hátrányos. Illetve azt is kockázati tényező, hogy ami ma új, az holnap már régi lesz, és nem tud állandó értékeket nyújtani a társadalom számára”

– emelte ki. Hozzátette: a gender oktatását támogató másik nagyobb csoport a tolerancia kérdését helyezte a központba, és mindenre kiterjedő attitűdként, általános elfogadási kultúrát vár el, anélkül hogy pontosítaná, hogy tulajdonképpen mit is kell tolerálni.

Kapcsolódó tartalom

Az egyetemi oktató azt is elmondta, hogy a genderoktatást ellenző csoportok azzal érvelnek, hogy a család olyan érték, ami évezredes hagyományokon alapul, és minden, ami ettől eltér, nem tudja fenntartani ugyanazt a társadalmat, ami eddig már bizonyítottan jól működik.

„Ugyanez a csoport biológia érvekre is támaszkodik, melyek szerint ha a reprodukció nem működik, akkor a család nem fog fönnmaradni, és ha a család nem marad fönn, akkor a nemzet sem”

– tette hozzá.

A rendezvény másik előadója, Ashley Frawley, az MCC vendégkutatója arról beszélt, hogy a pluralista társadalmakban szükség lenne nyílt vitára és konszenzusra egy olyan fontos témával kapcsolatban mint a nemi identitás, azonban a szélsőséges genderaktivisták nem képesek erre, számukra nem léteznek ellenérvek. Hozzátette, hogy a szélsőséges genderirányzatok beszivárognak a társadalomba, és a hagyományos családot úgy tekintik, mint térnyerésük akadályozóját.

„Így aztán mindenfajta családpolitika, és minden olyan ország, amely családpolitikát kíván folytatni, elmaradott. Én pedig nem hiszem, hogy ez a helyzet. Szerintem a családok kohéziója olyasvalami, ami a legtöbb embernek fontos. És ha jó családpolitikát akarunk, akkor a családtagok közötti kapcsolatokra kell gondolnunk, nem csak az egyénekre” – hangsúlyozta az MCC vendégkutatója.

Ajánljuk még