„Becslésünk szerint 35-70 település kerülhet víz alá. Tudjuk, hogy nagy gondok lesznek az ivóvízellátással az egész országrészben, és nemcsak Herszon megyében, hanem a dnyipropetrovszki és a zaporizzsjai régiókban is. A tragédia következményei majd akkor lesznek ismertek, amikor a kiömlött víz már visszahúzódott. Kiderül, mit hagyott maga után” – fogalmazott az államfő.
Kapcsolódó tartalom
ENSZ-főtitkár: A kahovkai vízerőmű gátja Oroszország ukrajnai inváziója következtében szakadt át
Egy dél-ukrajnai állatkert is víz alá került a kahovkai vízerőmű gátszakadása miatt
Zelenszkij felfedte, hogy
az ukrán különleges szolgálatok már korábban tervet dolgoztak ki arra az esetre, ha a kahovkai tározó gátja felrobbanna. Ukrajna tudott arról, hogy az oroszok 2022-ben aláaknázták a gátat.
Kapcsolódó tartalom
Egész Európa energiaellátását veszélyeztetheti a kahovkai vízi erőmű felrobbantása
„Környezeti terrorizmus, népirtás” – oroszok elleni szankciókat követelnek az ukránok a vízerőmű felrobbantása után
Harmincéves csúcson volt az ukrán gát felrobbantása előtt a tározó vízszintje, a katasztrófának generációkon át tartó hatásai lehetnek
„Ez az információ a hírszerzésünktől származott, majd megosztottuk partnereinkkel, akik így megtudták, hogy az Oroszországi Föderáció a velük együttműködő helybeliekkel már tavaly aláaknázta a gátat” – fejtette ki.
Zelenszkij kedden újabb haditanácsot hívott össze, amelyen meghallgatta a hírszerzésnek a kahovkai vízerőművel kapcsolatos jelentését.
„A fő következtetés az, hogy a robbanás szándékos volt, de nem tervszerű. Viszont a gát összeomlása nem akadályozta meg Ukrajnát abban, hogy felszabadítsa saját területeit”
– írta az elnök a Twitteren.
A kahovkai vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenergo állami vállalat közleményében azt írta: a hét végére a víztározó megszűnik létezni.
„A kahovkai tározóból kiömlő víz tetőzése várhatóan június 7-én délelőtt következik be, és 2-4 napon belül a tározó teljesen kiürül”
– jelentette ki a vállalat vezérigazgatója. Ihor Szirota szerint ezt a forgatókönyvet figyelembe véve az árvíz sújtotta területeken a vízszint stabilizálódása valószínűleg a következő 4-5 napban bekövetkezik.