Aktuális

Készültségbe helyezték a lengyel légierőt, miután egy orosz rakéta megsértette a légteret

A rendőrség többeket őrizetbe vett Hongkongban a Tienanmen téri véres hatósági erőszak évfordulóján

A hongkongi rendőrség 23 embert őrizetbe vett a „köznyugalom megsértése” miatt, egy 53 éves nőt pedig a rendőrök munkájának akadályozása miatt letartóztatott a kínai hatóságok 1989-es Tiananmen téri erőszakos fellépésének 34. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés előtt.

A rendőrség hétfőn közölte, hogy előző este tizenegy – húsz és hetvennégy éves közötti – férfit és tizenkét nőt vittek el azzal az indoklással, hogy „a helyszínen megsértették a köznyugalmat”.

Kapcsolódó tartalom

Hongkongban a korlátozásokkal lényegében lehetetlenné tették a nagyobb megmozdulásokat a demokráciapárti tüntetők ellen a kínai csapatok által Pekingben végrehajtott véres leszámolás évfordulóján, de a világ más részein – így Tajpejben, Londonban, New Yorkban, Berlinben – megemlékezéseket tartottak a június 4-i eseményekről.

A helyi média tájékoztatása szerint Hongkongban idén jelentősen megszigorították a biztonsági intézkedéseket az évfordulóra, és közel hatezer rendőrt is kivezényeltek, köztük rohamrendőröket és a terrorelhárító egységek tagjait. A Victoria Park közelében, a rendszeresen megrendezett tömeges virrasztások helyszínén rendőrök százai tartottak motozásokat, illetve a hatóságok páncélozott járműveket és rendőrautókat is odavezényeltek.

Demokráciapárti hongkongi aktivisták szerint az ilyen rendőri akciók részei Kína szélesebb körű kampányának a másként gondolkodók tevékenységének ellehetetlenítésére a városban, amelynek pedig Peking az „egy ország, két rendszer” modelljének keretében 50 évre megígérte a korábban bevezetett szabadságjogok biztosítását, amikor Nagy-Britannia 1997-ben visszaadta a város feletti ellenőrzést.

Hétfőn az ENSZ közleményt adott ki, amely szerint riasztónak tartja a hongkongi őrizetbe vételeket.

Kapcsolódó tartalom

Pekingben, a Tienanmen téren a hétvégén turisták egész csoportjai zsúfolódtak össze, akik a rendőrség és más biztonsági személyzet figyelő szemei alatt fényképezkedtek, de a fokozott biztonsági intézkedéseknek nem volt látható jelük.

Harmincnégy éve, 1989 áprilisában tüntetők foglalták el a teret, és demokratikus változásokat követeltek. A kínai vezetés utasítására a hadsereg június 4-én elkezdte a tér kiürítését. A brutális művelet halálos áldozatainak száma máig ismeretlen. Nemzetközi becslésekben néhány száz és háromezer közé teszik a halálos áldozatok számát, de az akkor Pekingben állomásozó brit nagykövet 2017-ben előkerült titkos távirata szerint tízezer halottja volt a vérengzésnek.

Mao Ning kínai külügyi szóvivő hétfőn egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kínai kormány már korábban „egyértelmű végkövetkeztetésre jutott az 1980-as évek végén lejátszódott politikai zűrzavarról”.

Ajánljuk még