„Ha megfosztjuk magunkat az élet meghatározó ősi nézeteitől és szabályoktól, a veszteséget lehetetlen felmérni. Attól a pillanattól kezdve nincs iránytűnk, amely az utat mutassa. Azt sem tudhatjuk pontosan, melyik kikötő felé kormányozzuk magunkat” – figyelmeztetett Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című művében. A modern kori konzervativizmus atyjának szavait a XXI. század sosem hallott erővel igyekszik elnyomni.
A nyugati fősodratú woke vagy genderizmus mindent maga alá gyűr, a közbeszédtől a tudományon át a jogrendszerekig. Pedig ami harsány, még nem biztos, hogy igaz is.
Paul du Quenoy francia politikai elemző, az Academica Press kiadó elnöke (forrás: Facebook/ Paul du Quenoy)A Paul du Quenoy-val készült interjút itt hallgathatja meg:
Az előadásában a konzervatívokról beszélt, azaz az igazi konzervativizmus és azok különbségéről, akik annak tartják magukat, de valójában távol sodródtak attól, ami a konzervativizmus valójában jelent. De vajon mi is a konzervatív örökség?
– A konzervatív örökségről az amerikai közegben sok megközelítés versenyez egymással. Nagyon sokan Ronald Reagan elnökségét tekintik ebben a tekintetben kiindulópontnak. A konzervativizmus a különböző embereknek, különböző dolgokat takar.
Vannak köztük, akik közel állnak a fősodratú médiához, a régi kormányzati klientúrához, akik egy felvizezett konzervativizmust képviselnek, megalkuvást a baloldali fősodorral – őket neveztem budapesti előadásomban is „Vichy-i konzervatívoknak”.
Ugyanakkor ez a megalkuvó konzervatív közeg csak mintegy 10-15 százalékát jelenti a mai republikánus pártnak, a fennmaradó 85-90 százalék a felmérések és választási eredmények alapján is a populista és nemzeti konzervatív irányzat felé hajlik, és, akik elsősorban Donald Trump volt elnök, vagy Ron DeSantis floridai kormányzót támogatják.
És ez az a 85–90 százalék, amelyet szélsőségesnek bélyegez a baloldal, sőt a kormányzat is? Szélsőségesként, sőt akár az Egyesült Államokra leselkedő valós veszélyként emlegetik őket. Ha erről van szó, akkor az már egy ügy, hiszen egy nagy többséget, szavazókat, politikusokat érint.
– Ami a baloldalt illeti, ők bárkit megbélyegeznek, aki tőlük jobbra áll, legyenek azok akár a demokrata párton belüliek. A progresszív demokraták nekimennek a mérsékelt demokratáknak is, azoknak, akik nem támogatják az ő progresszív politikai programjukat. Túl konzervatívnak nevezik őket is, mindenkit, aki útjában áll a haladást hirdető ideológiáiknak, akiket a partvonalra akarnak szorítani, a háttérbe tolni. Ami a republikánusokat illeti: Biden elnök egy 2022 augusztusi beszédében Philadelphiában jelentette ki – amit sokan nagyon ijesztőnek találtak –, hogy azok, akik támogatják Donald Trump politikáját, vagyis amerikaiak tízmilliói, a köztársaság ellenségei.
Ez pedig egy nagyon is nyílt megállapítás az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke részéről, amiben az ellenzékhez tartozókat tulajdonképpen Amerika ellenségének írta le. Teljesen eltorzított jellemzés, és nagyon sértő leírása a republikánusoknak, és mindarra nézve, ami mellett kiállnak. Ijesztő, hogy gyakorlatilag törvényen kívül helyezi az országban az ellenzékben lévőket.
Európában is vannak, akik magukat még konzervatívnak tartják, illetve jobbközépnek a politikai palettán, és akik egyfajta árulást elkövettek, amikor a baloldal felé vették az irányt. Említhetjük az Európai Néppártot az Európai Parlamentből, vagy akár a német kereszténydemokratákat, a CDU-t. A baloldal felé sodródtak, és konfliktus alakult ki közöttük és azok között, akik megpróbálnak képviselni egyfajta hagyományos konzervatív látásmódot. Az említettek helyzete hasonít az amerikai „Vichy-konzervatívokéhoz”?
– Úgy vélem, sok közös van bennük a német CDU-val, vagy éppen a brit Konzervatív Párttal, amelyekre sok szempontból alkalmazható a leírás. Ugyanakkor Európában az a fontos különbség, hogy a jobbközép pártok politikai dominanciája kitart, a populista mozgalmak pedig a legtöbb országban egyelőre kisebbek, ugyanakkor feljövőben vannak. Láthatjuk ezt Olaszországban Giorgia Meloni pártját, vagy Magyarországon Orbán Viktor pártját és mozgalmát tekintve.
Az Egyesült Államokban nem tapasztal egyfajta konzervatív ellenállást? Hiszen igaz, hogy a konzervatívok között többségben vannak a hagyományok talaján állók, akik Trump volt elnököt vagy DeSantis kormányzót támogatják, ugyanakkor a szélesebb társadalomban a kulturális nyomás sokkal közelebb van a progresszív eszmékhez, és a fősodratú médiának is komoly befolyása van.
– Ha gazdasági híreket nézzük, látunk egy hatalmas tiltakozáshullámot, bojkottokat nagyvállalatok ellen, mint például a Nike, a North Face, a Target üzletlánc vagy éppen a Budweiser sörgyár, amelyek a woke-ideológia mellé álltak, vagy olyan színben tüntették fel magukat, ami a progresszív baloldal támogatói közé sorolja őket. Ezt pedig emberek milliói utasítják el, addig a pontig, hogy most ezek a vállalatok dollármilliárdokat veszítenek profitjukból, így át kell hangolniuk magukat.
Huszonnyolcmilliárd dolláros értékvesztésről beszélünk csak két cég esetében.
– A fősodorhoz tartozó média pedig – ide sorolva a megalkuvó konzervatívokhoz kapcsolódókat is – teljesen ki van borulva ettől, haragos és irányt vesztett. Ha elolvas egy-két véleménycikket: a New York Times-ban, épp a napokban David French, aki jellemzően ezekhez a „Vichy-konzervatívokhoz” sorolható, fejtegette azt, hogy őt mennyire felháborítja, amit a jobboldal képvisel, és hogy fontosnak tartja a férfias viselkedést. Ebben minden benne volt, amiről beszéltem.
„Miközben a valódi konzervatívok a választási győzelem érdekében politizálnak, aközben ezek a megalkuvó konzervatívok legalább annyira állnak velük szemben, mint a demokratákkal szemben.”
Említette, hogy ma az amerikai fiatal konzervatívok sokkal közelebb állnak Trump vagy DeSantis elképzeléseihez, azaz a nemzeti-populista mozgalomhoz. Ebben az értelemben nem látja annak lehetőségét, hogy egyfajta konzervatív felkelés tör ki diákok körében progresszív eszméket valló woke-tanáraikkal szemben? Láttunk néhány példát a közelmúltban, New Yorkban a Hunter College-ban, ahol egy ilyen tanárt le is tartóztattak, de a Michigani Egyetemen is volt hasonló incidens.
– Úgy gondolom, hogy a legtöbb fiatal Amerikában a baloldal felé hajlik. Az ezredforduló környékén születettek, a Z-generáció a demokratákhoz áll közelebb, ugyanakkor, aki közülük republikánus érzelmű valóban elsöprő többségben támogatja Trump elnököt, kiáll a hagyományos nemek mellett, valamint a családi értékek védelmében. Ami teljesen eltérő azzal, mint amit a megalkuvó konzervatívok képviselnek. Úgy látom, hogy a konzervatív mozgalom fiatalabb része nagyonis a jobboldalon áll, és növekvő arányban, miközben az idősebbek hajlanak a megalkuvó oldalra állni.
Létezik ma a tudomány szabadsága az Egyesült Államokban? Széles körben tárgyalt kérdés a baloldal befolyása a nagy egyetemekre, ami legalább a hatvanas évek óta folyamatos téma.
– A tudományos szabadság komoly hanyatlásban van. A közelmúltban sok példát láttunk arra, hogy haragos diákok csoportja elhallgattatott olyan előadókat, akiknek a véleményével nem ért egyet. Az egyetemisták jó része ma már nem ért egyet az amerikai alkotmány első kiegészítésével, ami a szólás szabadságáról rendelkezik, és lényegi eleme az amerikai alkotmányosságnak. Egy jelentős részük pedig úgy gondolja, hogy akár a fizikai erőszak is igazolható olyan megszólalás megakadályozásában, amivel nem ért egyet.
„Mára teljes mértékben köztudomásúvá vált, hogy az egyetemek és a főiskolák nem támogatják a tudományos szabadságot és a szólásszabadságot.”
Ez pedig kezd visszaütni, hiszen hatással van az anyagi hátterükre, a bevételeikre és a szólásszabadság-besorolásukra, amiről pedig a közvélemény tudomást szerez. A példákat pedig a szabadságjogok megsértésére számolatlanul lehetne sorolni; nekem is több barátom van, akit miután nem támogatott témákat tárgyalt hátrány ért, még akkor is, ha tudományos bizonyíték támasztotta alá és az amerikai állampolgárok körében támogatást élvező témákról volt szó. Joshua Katz barátomat például a Princeton Egyetemről távolították el, sokak szerint bosszúból, amiért nem volt hajlandó egyetérteni a Black Lives Matter mozgalmat támogató kollégáival. Egy másik barátom súlyos következményeknek néz elébe a Pennsylvaniai Egyetem jogi karán, amiért arról a megfigyeléséről beszélt, hogy faji származási alapon komoly teljesítménybeli különbségek vannak a joghallgatók körében. De az csak két példa, ha körbe néz, akkor a tudományos életben sok-sok másikat is talál.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép forrása: Egy New York-i McDonald’s étterem, az utcafronton az LMBTQ-közösséget jelképező Pride-zászlóval 2023. június 1-jén. Az Egyesült Államokban egyes vállalatoknál, köztük a Target áruházlánc egységeiben kihegyezett LMBTQ-tematikájú árucikkek visszatetszést váltottak ki a vásárlókban. (Fotó: EPA/Justin Lane)