Baleset

Halálos baleset történt az M3-as autópályán

Többen végtagjaikat veszítették, a hadsereg is segíti a mentést – háromszázhoz közelít az indiai vonatbaleset áldozatainak száma

Meghaladta a 290-et a péntek esti indiai vonatbaleset halálos áldozatainak száma; több mint 850 sérültet kórházban ápolnak, és még mindig zajlanak a mentési munkálatok – közölték indiai kormányzati tisztségviselők szombaton. Narenda Modi miniszterelnök Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését az áldozatok családjaival.

Eddig legkevesebb 289 ember vesztette életét, miután egy személyszállító vonat kisiklott, egy másik vonat pedig szemből érkezve ráborult a vagonjaira a kelet-indiai Orisza államban.

Pradip Szarangi Dzsena, Orisza állam helyettes vezetője a Twitteren közölte, hogy több mint 200 mentőautó érkezett a helyszínre, az állam kórházaiban pedig véradási akciót indítottak.

Szudhansu Szarangi, a regionális tűzoltóság igazgatója az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy szakadatlanul zajlanak a mentési munkálatok, ám nagyon sok a súlyos sérült.

A CNN amerikai hírtelevízió felvételein hallható, ahogy az oldalra fordult vagonoknál és szétszakad sínek mellett álló utasok elmondják, többen végtagjaikat is elvesztették a súlyos balesetben.

Kapcsolódó tartalom

A munkálatokban több száz tűzoltó vesz részt, az ANI indiai hírügynökség szombat reggel azt közölte, hogy a hadsereget is bevetették. Szombatra gyásznapot hirdettek Orisza államban.

Narenda Modi indiai miniszterelnök Twitter-bejegyzésében fejezte ki együttérzését az áldozatok családtagjaival.

Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek. Az elmúlt évtizedekben számos olyan baleset történt, amely több száz halálos áldozattal járt. A legsúlyosabb 1981-ben Bihár államban volt, amikor egy vonat folyóba zuhant egy hídról, mintegy 800 ember halálát okozva.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="9433018" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2023/06/10669873-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Ajánljuk még