Aktuális

Ha vásárolt ebből a termékből a Sparban, ne fogyassza el, vigye vissza!

A szárazság miatt korlátozzák az építkezéseket Arizonában

Az arizonai hatóságok bejelentették, hogy az aszály miatt Phoenixben és környékén betiltják azokat az építkezéseket, amelyek kizárólag az egyébként is túlterhelt felszín alatti vizeket használják.

A rohamos ütemben fejlődő Phoenix vízszűkében van, és a földalatti tartalékokon kívül más vízforrásokra is támaszkodni kell az építkezéseken – magyarázták vízgazdálkodásért felelős tisztségviselők csütörtökön.

Kapcsolódó tartalom

A következő száz évben közel hatmilliárd köbméter felszín alatti víz fog eltűnni a városban az aszály miatt – figyelmeztetett az arizonai vízügyi hivatal.

Az Egyesült Államok nyugati részén egyre szárazabbá vált az éghajlat az elmúlt húsz évben, a folyamatot szakértők szerint a klímaváltozás súlyosbította. A terület legnagyobb folyóit, köztük a Coloradót már régóta túlhasználják, mert minden évben több vizet emelnek ki belőlük, mint amennyi eső és hó hullik a térségben. Ez a tavak és víztározók, például a Mead-tó kiszáradását okozza, amelynek szintje tavaly hirtelen negyedére esett.

Mivel a folyók nagyon túlterheltek, a városok hozzászoktak, hogy az építkezésekhez és a mezőgazdasághoz szükséges vizet a felszín alatti rétegekből kell kinyerniük. Azonban ennek a forrásnak is megvannak a maga korlátai, mert több ezer évbe telhet, mire újra feltöltődik.

A Phoenixben már kiadott építési engedélyeket nem vonják vissza, de az új kérelmek esetében a építtetőknek bizonyítaniuk kell, hogy a talajvízen kívül más vízforrást is felhasználnak – közölték az arizonai hatóságok.

Phoenix az ötödik legnagyobb város az Egyesült Államokban, és ötmillió lakója van.

A térségben korábban is születtek már kísérletek a vízfogyasztás korlátozására: május végén például hét, a Colorado folyó vizét használó állam kötött megállapodást a fogyasztás csökkentéséről. A Colorado mintegy negyvenmillió embert lát el vízzel, és több millió hektárnyi szántóföldet öntöz.

Ajánljuk még