Baleset

Egy idős nő meghalt a Balatoni úton történt balesetben

Washington készen áll a közvetítés folytatására

Az Egyesült Államok csütörtökön közölte, hogy továbbra is kész közvetíteni a háborúban álló felek között Szudánban, de csak akkor, ha „komolyan gondolják” a fegyverszünetet, miután az eddigi, Szaúd-Arábiában folyó tárgyalások kudarcot vallottak.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője a norvég fővárosban, Oslóban azt mondta, amint a felek tetteikkel egyértelműen bizonyítják, hogy komolyan gondolják a tűzszünet tiszteletben tartását, az Egyesült Államok és a Szaúd-arábiai Királyság készek újraindítani a közvetítést, hogy tárgyalásos megoldást találjanak a konfliktusra.

Kapcsolódó tartalom

Szerdán a hadsereg nehéztüzérséggel támadta a vele szemben álló Gyorsreagálású Támogató Erőket (RSF) Kartúmban, miután az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia segítségével folyó tárgyalások megakadtak. A közvetítés célja az volt, hogy humanitárius segélyt juttassanak el az éhínség fenyeggette Szudánba.

A washingtoni külügyminisztérium egy szóvivője szerint a konfliktusban mindkét fél súlyosan megsértette a tűzszünetet. Hozzátette: „Ezek a jogsértések arra késztettek minket, mint a tárgyalások közvetítőjét, hogy komolyan megkérdőjelezzük, készek-e a felek megtenni a szükséges lépéseket a szudáni nép nevében vállalt kötelezettségeik teljesítéséhez”.

A harcok április közepén törtek ki Szudánban a 2021-es katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg és a rivális Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló félkatonai erők között.

Kapcsolódó tartalom

A konfliktus miatt már 1,4 millióan hagyták el otthonukat, köztük mintegy 350 ezren a szomszédos országokba menekültek az ENSZ szerint. Kartúm és több más lakott térség háborús övezetté vált, rendszeresek a fosztogatások, akadozik az áram- és a vízellátás. A kórházak többsége nem működik.

Ajánljuk még