Rendkívüli

Negyven halálos áldozata és több mint száz sebesültje van egy koncertterem elleni támadásnak Moszkva mellett

Valóságos szörnyeteget fogtak ki folyóból

| Szerző: hirado.hu
Még soha nem sikerült ekkora harcsát kifogni, a horgász új világrekordot állított fel.

Alessandro Biancardi valósággal sokkolta az egész horgászvilágot a 285 centis legutóbbi fogásával, amelyet a Pó folyóban fogott néhány napja. Alessandro hatalmas harcsája 4 centivel megdöntötte a korábbi világrekordot.

„Csendben közelítettem meg az első helyet és néhány dobás után jött az erőteljes kapás, a hal néhány másodpercig mozdulatlan volt, mielőtt kimerítő küzdelembe kezdett volna az erős áramlatok és sok víz alatti akadály között. Negyven végtelen percig követtem, amikor először felbukkant a felszínre, akkor tudatosult bennem igazán, hogy egy szörnyeteget fogtam, az adrenalin elborított, és az elvesztésétől való félelem majdnem pánikba ejtett, egyedül álltam szemben a legnagyobb harcsával, amit az eltelt 23 év alatt láttam” – írta beszámolójában a horgász.

A hal méreteit tíz szemtanú igazolásával rögzítették, és hamarosan hivatalosan is a világ legnagyobb kifogott harcsájaként tartják majd számon Biancardi fogását.

Ajánljuk még