Aktuális

Őrizetbe vette a rendőrség a Klauzál téri bántalmazót

Koszovóból jelentjük: továbbra is tapintható a feszültség

Továbbra is tapintható a feszültség az észak-koszovói Zvecsánban, ahol korábban súlyos zavargások törtek ki. Éjszaka már nem történtek újabb incidensek, de a település önkormányzatának épületét jelenleg is KFOR-katonák őrzik. Már a kedd kora reggeli órákban gyülekezni kezdtek az emberek, és jelenleg több százan vannak jelen. Erről a közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója számolt be. Azt mondta, hétfőn mindkét oldalon összesen mintegy ötvenen sérültek meg.

„A feszültség az érezhető, de a tegnapi zavargásokhoz képest most nyugodtabb a helyzet. A KFOR-egységei kiszélesítették azt a kört, amellyel az önkormányzat épületét védik. Körülbelül húsz páncélos katona van jelen továbbra is a helyszínen” – mondta a közmédia tudósítója az M1-en.

A koszovói Zvecan településnél elrendelt tömegoszlatási feladatban megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről május 29-én este.

A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszaka arról számolt be a közösségi oldalán, hogy a pristinai nagykövet, Bencze József meglátogatta az amerikai kórházban azt a négy magyar katonát, akik repeszsérülések miatt szorulnak ellátásra. Közülük egy honvédet kellett megműteni, de szerencsére egyikük állapota sem életveszélyes.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még