Aktuális

Mutatjuk a hét legszerencsésebb hat számát

Dánia jelentősen növeli védelmi kiadásait a következő tíz évben

Dánia 143 milliárd dán koronát (7326,3 milliárd forint) szán védelmi kiadásokra a következő tíz évben, ami megfelel a NATO által a tagok számára előirányzott mértéknek – tájékoztatott Troels Lund Poulsenn, ügyvivő védelmi miniszter kedden.

„Nagyobb mértékben meg kell tudnunk felelni a NATO és szövetségeseink által Dániával szemben támasztott igényeknek és elvárásoknak” – közölte sajtótájékoztatóján Poulsen. Hozzátette, ehhez jelentős befektetésekre van szükség a dán fegyveres erőknél.

Dánia a hidegháborút követően visszafogta katonai képességeit, ám az ukrajnai válság hatására a kormány tavalyi ígéretének megfelelően úgy határozott, hogy a védelmi és biztonsági kiadásokat tartósan a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára emeli 2030 végéig. 2033-ra a kiadásokat a jövő évi 6,9 milliárd dán koronáról 19,2 milliárd koronára növelik.

Kapcsolódó tartalom

A NATO elvárása szerint a tagországok költségvetésében a védelmi kiadásoknak el kell érniük a GDP 2 százalékát, amit az alapító tag Dánia ezzel az összeggel teljesít. A dán kormánytöbbség által támogatott előirányzat meghatározza a jövőbeni fejlesztések kereteit, míg a tényleges beszerzésekről folyamatosan egyeztetnének.

Ajánljuk még