Baleset

Egy idős nő meghalt a Balatoni úton történt balesetben

Elemző: Magyarország után Törökországban is totális kudarcnak bizonyult az ellenzéki összefogás

Félre kell tenni a kampány alatti vitákat és a célokra kell koncentrálni – mondta győzelmi beszédében az újraválasztott török elnök. RecepTayyip Erdoğan a szvazatok 52 százalékával nyerte meg az elnökválasztás második fordulóját. Az ellenzék jelöltje elismerte vereségét. Elemzők szerint Törökországban, ugyanúgy mint Magyarországon, totális kudarc a teljes ellenzéki összefogás, együtt kevesebb szavazatot kaptak, mint külön-külön.

Nagyon szeretjük Törökországot!” – így köszöntötte híveit RecepTayyip Erdoğan vasárnap este Ankarában. Az államfő az elnökválasztás második fordulójában a szavazatok 52 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évig marad hivatalában.

Ma senki nem veszített, hanem mind a 85 millióan győztünk. A néptől kapott felhatalmazás nem enged meg sértettséget vagy haragot senki iránt. Itt az idő, hogy minden vitánkat félretéve közösen lépjünk fel nemzetünk céljaiért

– mondta az újraválasztott államfő.

Kapcsolódó tartalom

Elemzők szerint Törökországban, ugyanúgy mint Magyarországon, totális kudarc a teljes ellenzéki összefogás

A hatpárti ellenzék elnökjelöltje elismerte a vereséget. „Arra kérem az engem támogató 25 millió nemzettársamat, hogy hozzánk hasonlóan tartsanak ki és folytassuk együtt a küzdelmet” – fogalmazott Kemal Kılıçdaroğlu.

Elemzők szerint Törökországban, ugyanúgy mint Magyarországon, totális kudarc a teljes ellenzéki összefogás, együtt kevesebb szavazatot kaptak, mint külön-külön.

„Totális kudarcnak bizonyult az ellenzéki összefogás, ugyanúgy, mint Magyarországon” – nyilatkozta az M1-nek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég jogi tanácsadója azt mondta, a török államfő már az első fordulóban bebiztosította a kormányzati többséget, a másodikban pedig a közvetve jelen lévő európai és nemzetközi baloldal erőfeszítése is kudarcot vallott.

Az elnök vezette Népi Szövetségnek az első fordulóban sikerült többséget szereznie a nemzetgyűlésben, így elemzők szerint Recep Tayyip Erdoğan győzelme stabil kormányzást hozhat a következő ötéves ciklusban.

Orbán Viktor miniszterelnök az elsők között reagált Recep Tayyip Erdoğan sikerére.

A kormányfő Twitter-oldalán úgy fogalmazott: „Gratulálok a megkérdőjelezhetetlen győzelemhez”

Novák Katalin köztársasági elnök szintén a közösségi médiában gratulált török kollégája újraválasztásához. Az államfő kiemelte:

Törökország stabilitása fontos az ukrajnai békéhez”.

Több vezető politikus is gratulált a török államfő győzelméhez

Joe Biden amerikai elnök a két ország NATO szövetségét emelte ki, és hangsúlyozta, hogy partnerként tekint Törökországra a globális kihívások megoldásában.

Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulációját a Kreml hivatalos telegram csatornáján osztották meg.

Az orosz államfő az orosz-török baráti kapcsolatok fontosságát emelte ki.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén mint korábbi és jövőbeli stratégiai partnerként gratulált török kollégájának. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is a jövőbeli együttműködés fontosságát emelte ki bejegyzésében.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdogan török elnök, a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége elnökjelöltje az isztambuli rezidenciája előtt álló busz tetejéről szól támogatóihoz és bejelenti győzelmét a török elnökválasztás második fordulója után, 2023. május 28-án. Jobbról a felesége, Emine Erdogan.(Fotó: MTI/AP/Francisco Seco)

Ajánljuk még