Megrázó

Három serpa és egy helikopter indult Suhajda Szilárd keresésére

Erős földrengés rázta meg Japán partvidékét

Erős, 6,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg pénteken Japán keleti partvidékét, a fővárosban, Tokióban meginogtak az épületek .

A szigetország meteorológiai szolgálata közölte, hogy a földmozgást helyi idő szerint este hét órakor észlelték 50 kilométeres mélységben Csiba prefektúra partjai előtt. Az erős földrengés ellenére áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek értesülések.

Az érintett térségben óvintézkedés gyanánt leállították a vonatközlekedést, illetve átmenetileg leállították a tokiói Narita nemzetközi repülőtér forgalmát is. Szökőárriasztást nem adtak ki, az ország atomerőműveiből sem jelentettek meghibásodást.

Kapcsolódó tartalom

Mindazonáltal a 14 milliós Tokióban egyértelműen érezni lehetett a földmozgást. „Olyan érzés volt, mintha egy hajón lennénk” – mondta az NHK közszolgálati televízió műsorvezetője. „Ide-oda hintáztunk több mint fél percen keresztül” – tette hozzá. A japán televíziók röviddel a földrengést megelőzően országos figyelmeztetést adtak ki.

A szigetország a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett, szeizmikusan aktív törésvonal-láncolat mellett helyezkedik el, emiatt gyakoriak a földrengések.

Japánban ezért nagyon szigorúak az építészeti előírások és rendszeresen tartanak gyakorlatokat földrengés esetére.

Május elején 6,3-as földrengést jelentettek a Japán nyugati részén lévő Isikava prefektúrából. A hivatalos adatok szerint egy ember meghalt, 49-en megsérültek, több ház összedőlt.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még