Baleset

Öt jármű ütközött az autópályán, tíz kilométeres a torlódás

A szudáni hadsereg harcba szólította a tartalékosokat és a nyugalmazott katonákat

A szudáni hadsereg pénteken harcba szólította a tartalékosokat és a nyugalmazott katonákat, ami a tűzszünet ellenére tovább élezheti a konfliktust a katonaság és a rivális félkatonai erők között.

A hadsereg eredetileg azt mondta, hogy minden nyugalmazott katonának és harcképes férfinak fel kell fegyverkeznie önvédelem céljából, de később ezt módosította, felszólítva az egykori katonákat, hogy jelentkezzenek a hozzájuk eső legközelebbi katonai bázison.

A nyilatkozatból nem derült ki egyértelműen, hogy a hadsereg az idézést kötelezőnek vagy önkéntesnek tekinti-e.

Eközben Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok szerint a harcban álló felek most szigorúbban betartják a tűzszünetet, amely a két ország közvetítésével jött létre. Ennek ellenére a hét folyamán továbbra is szórványos összecsapásokat jelentettek Kartúmból és az ország egyéb területeiről.

Kapcsolódó tartalom

A hadsereg és a vele szembenálló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) hétfőn kötött hétnapos tűzszünetet azzal a céllal, hogy a humanitárius segélyek és az alapvető szolgáltatások eljuthassanak a rászorulókhoz.

A kelet-afrikai országban áprilisban törtek ki a harcok az Abdel-Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg, valamint ellenlábasa és egykori helyettese, a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló RSF között.

A szudáni Orvosok Bizottsága szerint az összecsapásokban már több mint 860 civil, köztük legalább 190 gyerek vesztette életét és mintegy 3500-an megsebesültek. Mintegy 1,3 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat a konfliktus miatt. Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) szerint Szudán 49 milliós lakosságának mintegy fele szorul segítségre.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még