Aktuális

Hatalmas robbanás rázta meg hajnalban Lágymányost, két lakás teljesen leégett, egy ember meghalt

Tűz pusztított el egy hétemeletes házat Sydney-ben

Tűz pusztította el Sydney egyik hétemeletes épületét csütörtökön. A tűzoltóság közlése szerint a tüzet sikerült megfékezniük, előtte mintegy ötven embert még időben evakuáltak.

A lángok helyi idő szerint délután négy körül csaptak fel az épületben, amelynek egyes részei ezt követően összeomlottak.

Helyszíni beszámolók szerint a tűz nyomán felszálló sűrű fekete füstöt a város majdnem minden pontjáról látni lehetett.

Az oltásra több mint 120 tűzoltót és 30 járművet mozgósítottak.

A gyárként, majd szállodaként funkcionáló épületben egy ideje már csak hajléktalanok húzták meg magukat, őket a 9News ausztrál hírtelevízió szerint sikerült kimenekíteni.

Adam Dewberry tűzoltóparancsnok közölte: biztonsági okokból a szomszédos házakban élőket is evakuálták. hozzátette, hogy a gyanú szerint a lángok a harmadik emeleten csaptak fel.

A tűz okát vizsgálják.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelet kép: Összeomlik egy hétemeles épület, amelyben tűz ütött ki Sydney üzleti negyedében. A lángok megfékezésében az új-dél-walesi tűzoltóság több mint száz tűzoltója vesz részt. (Fotó: MTI/EPA-AAP/Dean Lewins)

Ajánljuk még