Aktuális

Törökország feltételt szabott a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyásához

Nyilatkozott az ügyész Madeleine McCann ügyében

Egy német ügyész csütörtökön úgy vélekedett, hogy nem várható azonnali áttörés a Madeleine McCann brit kislány után 16 éve folyó kutatás ügyében, miután brit és portugál rendőrök kutatást kezdtek az egyik portugáliai víztározóban.

A portugál rendőrség csütörtöki közlése szerint a német nyomozók által kezdeményezett kutatást – három nap elteltével – leállították. A helyi sajtó, köztük a SIC Notícias hírtelevízió beszámolója szerint az Arade-víztározó partján vert sátrakat lebontották, a munkagépeket pedig elszállították.

Egyelőre nem érkezett hivatalos válasz azokra megkeresésekre, hogy a nyomozók találtak-e valamiféle nyomot, amely segítségre lehet a lány rejtélyes eltűnésének feltárásában.

A német vádhatóság, amely 2020-ban bejelentette, hogy véleménye szerint a brit kislány valószínűleg már nem él, és feltételezett meggyilkolásával egy német állampolgárt gyanúsítottak meg, akit legutóbb Christian Brückner néven azonosítottak.

„Természetesen van bizonyos várakozás, de nem magas” – mondta Christian Wolters német ügyész a Reuters brit hírügynökségnek. Az ügyész közölte, hogy továbbra is a holttest után kutatnak, de más nyomok után is. Bármilyen ruhadarab megtalálása is segítheti a nyomozást.

A kislány a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából tűnt el nyomtalanul 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt.

Kapcsolódó tartalom

A gyermek – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak.

Az anya és az apa bizonyos időközönként felváltva benéztek a szobába,

hogy minden rendben van-e, ám amikor Madeleine édesanyja, Kate McCann este tíz óra felé ellenőrizte a gyerekeket, a kislány már nem volt az ágyában.

A gyanúsított jelenleg hétévi börtönbüntetését tölti, miután megerőszakolt egy 72 éves amerikai nőt ugyanabban a portugáliai térségben, ahonnan Madeleine McCann eltűnt, de Madeleine ügyében eddig nem emeltek vádat ellene. Christian Brückner tagadta, hogy köze lenne Maddie eltűnéséhez. Holttestet mindeddig nem találtak.

Ajánljuk még