Közvetlenül Emmanuel Macronnak címezték levelüket a konzervatív politikusok. Az Élysée-palotába eljuttatott kétoldalas levélben, amelynek tartalmát a Le Figaro is nyilvánosságra hozta szerdán, Éric Ciotti, a Köztársaságiak (LR) elnöke, illetve Bruno Retailleau és Olivier Marleix, a képviselőház és a szenátus konzervatív frakcióelnökei arra kérik a köztársasági elnököt, hogy a népszavazást felhasználva
kezdeményezze a francia migrációs politika reformját.
A nép elé terjesztenék
„A franciák hangját meg kell hallgatni és tiszteletben kell tartani” – figyelmeztetnek a politikusok, akik már május elején ismertették az általuk kezdeményezni kívánt népszavazás, illetve a kívánatosnak tartott intézkedések legfontosabb elemeit.
Kapcsolódó tartalom
Az irányadó médiumok és az európai ügyekben relevanciával rendelkező orgánumok, mint a javaslatokról korábban beszámoló brüsszeli lap,
az euractiv.com által „szélsőjobboldalinak” nevezett kezdeményezők
a korábban több (gaulle-ista és giscarde-ista) szárnyra szakadt, történeti, parlamenti konzervatív párt politikusai.
Seuls, @lesRepublicains répondent, sans frilosité ni démagogie, à la fermeté attendues par les Français sur la question migratoire.
3 étapes:
➡️ Reprise de notre souveraineté
➡️ Permettre un référendum
➡️ Réduire considérablement l’immigrationhttps://t.co/V2xsqFnUjN— Julien Abbas (@JulienAbbas) May 22, 2023
A Köztársaságiak
az alkotmányos keretekre hivatkoznak,
és az alkotmány 3. cikkelyének felidézésével (a nemzeti szuverenitás a népé, amely azt képviselőin keresztül és népszavazás útján gyakorolja), de Gaulle „víziójára” hivatkoznak.
A három aláíró tehát a javasolt törvénymódosításokról szóló ratifikációt nem a parlament, hanem „nép elé terjesztik”.
Nyomás a kibocsátó országokra
Javaslataik között szerepel az illegális bevándorlók származási helyükre való „visszatérési arányának javítása”. Ez azt jelentené, hogy Franciaország „a vízumok, tartózkodási engedélyek, pénzátutalások és állami fejlesztési támogatások kiadásának automatikus befagyasztását” vezetné be minden olyan országgal szemben számára, amely nem adja meg a kiutasításhoz szükséges konzuli okmányokat legalább a kiutasítottak 50 százaléka esetében.
A jogalkotók szerint
a migránsoknak bizonyítaniuk kellene, hogy legálisan tartózkodnak az országban,
ahhoz, hogy hozzáférjenek az olyan juttatásokhoz, mint a lakhatási támogatás és a minimális öregségi nyugdíj. Azt is javasolják, hogy ismét vezessék be azt az intézkedést, amely szerint a nem francia állampolgárokat kiutasítanák, ha büntetőítéletet kaptak és letöltötték a büntetésüket.
Kapcsolódó tartalom
Emmanuel Macron cselekvésre való felszólításával a jobboldal igyekszik kiterjeszteni offenzíváját a migráció kérdésében, miközben a többség megosztott ebben a forró témában – írja a Le Figaro.
Egy év alatt félmillió legális migráns
Az Élysée-nek küldött levélben Ciotti, Retailleau és Marleix riasztó képet fest: rámutatnak a Franciaországot elárasztó „kontrollálatlan bevándorlásra”, a jövőbeli migrációs hullámok veszélyére, a „megosztottság káosza” és az erőszak kockázatára.
A honatyák a legális belépések folyamatos növekedésérét is aggasztónak látják: 2022-ben közel 500 ezer külföldi érkezett Franciaországba, és figyelmeztetnek „a jogi keret hiányára”.
Rámutatnak: emellett az „illegális bevándorlás robbanásszerű növekedése és a külföldiek által elkövetett bűncselekmények könyörtelen ismétlődése”
(az Ile-de-France-ban például az erőszakkal elkövetett lopások vádlottjainak 80 százaléka illegális migráns),
és az Afrikából érkező, „klímaváltozás miatti migráció” is aggasztó képest fest.
Kapcsolódó tartalom
Nem adják fel
A vezető konzervatív politikusok szerint „általános a helyzet romlása”, amelyre sürgősen reagálni kell. „Nem remélhetünk javulást, ha mostantól nem lépünk fel határozottan” – mondta a három parlamenti képviselő.
„Nem szabad beletörődnünk semmilyen végzetbe, amikor
szabad nép vagyunk”
– hangsúlyozza a három LR-vezető.
(Kiemelt kép: Migránsok próbálnak felszállni egy teherautóra az ouistrehami kompkikötőben, hogy eljussanak az Egyesült Királyságba 2018. szeptember 12-én a franciaországi Ouistrehamban. Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)