A június elejéig tartó, Triglav Star 2023 nevű gyakorlat középpontjában a hegyi hadviselés áll, és összesen 760 katona vesz részt benne főként az Egyesült Államokból, Olaszországból, Németországból, Csehországból, Észak-Macedóniából, Albániából és Magyarországról.
A szlovén hadsereg közlése szerint – amelyről a szlovén közszolgálati televízió számolt be –
a hadgyakorlat a NATO egységének és elrettentő erejének demonstrálására szolgál.
A közös hegyi kiképzés a tagországok közti szakasz- és ezredparancsnoki szintű együttműködési képesség tesztelésére, valamint – a NATO Hegyi Hadviselés Kiválósági Központjával együttműködve – a hegyi hadviselés szövetségi taktikájának kidolgozására összpontosít.
Kapcsolódó tartalom
A kiképzést Bohinjska Bela, Zelenica, Stol és Javorniski Rovt térségében tartják. A résztvevők a hegyvidéki harci műveletek, a terepmozgás és a túlélés területén is kipróbálják közös képességeiket.
A gyakorlat első hetében az egyéni katonai hegymászó készségek és harceljárások gyakorlása áll a középpontban,
a második héten pedig a kisebb alegységek közös hegyi taktikai feladataira összpontosítanak.
A Triglav Starhoz szorosan kapcsolódik az Immediate Response 23 nevű nemzetközi hadgyakorlat, amely a Defender Europe 23 nevű gyakorlat része. Utóbbit évente rendezik meg, célja az amerikai fegyveres erők és az európai NATO-erők közti együttműködés szorosabbra fonását szolgáló eljárások tesztelése.