Rendkívüli

Negyven halálos áldozata és több mint száz sebesültje van egy koncertterem elleni támadásnak Moszkva mellett

Irán bemutatta Horramsahr ballisztikus rakétájának egy új generációját

Irán csütörtökön bemutatta Horramsahr ballisztikus rakétájának negyedik generációját, amelyet Haibárnak nevezett el – jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség. Ennek hatótávolsága is kétezer kilométer, mint a korábbi generációé, és másfél tonnás robbanótöltetet képes célba juttatni.

A folyékony üzemanyag hajtotta, 13 méter hosszú rakéta a beszámolók szerint elődeinél pontosabban célba talál.

A védelmi minisztérium repülőgépipari szervezetének (AIO) legújabb termékét egy ünnepség keretében mutatták be, amelyen a hivatalos iráni média közlése szerint részt vett Mohammad Reza Astiani miniszter is. A védelmi tárca vezetője a rakétaprogrammal kapcsolatban úgy nyilatkozott: Irán ellenségeinek azt üzenik vele, hogy Teherán megvédi az országot és eddig elért eredményeit, barátainak pedig azt, hogy segíteni kívánják a regionális stabilitást.

Kapcsolódó tartalom

Teherán annak ellenére folyamatosan fejleszti rakétaprogramját, különösen a ballisztikus rakétákat, hogy azt ENSZ-határozat korlátozza számára, amely büntetéssel fenyegeti a tiltott fejlesztésben részt vevő intézményeket, cégeket is. A nyugati országok rossz szemmel nézik az iráni rakétaprogramot, fenyegetést látnak benne, a teheráni kormányzat azonban többször hangoztatta, hogy csak védelmi célokat szolgál, az elrettentés eszköze.

Kiemelt képünk: Az iráni védelmi minisztérium által 2023. május 25-én közreadott képen fellőnek egy Haibar nevű, negyedik generációs Horramsahr ballisztikus rakétát egy ismeretlen iráni helyszínen május 20-án. A folyékony üzemanyag hajotta, 13 méter hosszú Haibar másfél tonnás robbanótöltetet képes célba juttatni, a hatótávolsága pedig kétezer kilométer. A délnyugat-iráni Horramsahr városáról elnevezett ballisztikus rakétát 2017 januárjában tesztelték először. (Fotó: MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium)

Ajánljuk még