Baleset

Öt jármű ütközött az autópályán, tíz kilométeres a torlódás

Elfogadta Tőkés László fellebbezését a román legfelsőbb bíróság

Elfogadta Tőkés László fellebbezését a román legfelsőbb bíróság a volt püspök állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítése ügyében, és októberre tűzte ki a tárgyalás időpontját – ismertette a bírósági döntést csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Tőkés László és ügyvédje, Kincses Előd.

A legfelsőbb bíróság ítélete hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és elrendelte az ügy érdemi tárgyalását, melyre október 10-én kerülhet sor – idézte Kincses Elődöt az MTI-hez eljuttatott közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

Az ügyvéd emlékeztetett, hogy a bukaresti táblabíróság tavaly októberi elsőfokú határozatában másodjára utasította el Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte, arra hivatkozva, hogy nem illetékes az ügyben.

A román legfelsőbb bíróság honlapján közzétett május 22-i ítélet szerint a bírák a 4725 lejes (355 ezer forint) perköltség kifizetésére is kötelezik a román államelnöki hivatalt.

A felperesek úgy értékelték, a mostani döntés félsiker, és azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy októberben végérvényesen megnyerik a pert. Tőkés László rámutatott: a kitüntetés visszavonása annak a történelemhamisításnak a szerves részét képezi, mely a temesvári népfelkelés lejáratását is célozza.

„E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése” – idézte a közlemény.

Kapcsolódó tartalom

Kincses Előd hangsúlyozta, hogy a volt püspök semmi olyat nem követett el, amiért vissza lehet vonni tőle a kitüntetést. A román elnök, Klaus „Johannis egy románra rosszul lefordított kijelentés miatt döntött mégis így, ugyanakkor fontos leszögezni: a kijelentés nem azonos a tettel” – idézte az ügyvédet az EMNT.

Emlékeztetett: a kitüntetés visszavonását Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea szociáldemokrata párti politikusok javasolták, akik egyben tagjai is a döntéshozó testületnek, így saját javaslatukról kellett szavazniuk.

Szerinte az októberben esedékes tárgyaláson meg fogják állapítani, hogy Andronescu és Firea törvénysértést követtek el, és a védelemhez való jog is sérült.

„Várhatóan október 10-én végérvényesen megnyerjük ezt a pert” – mondta Kincses Előd. Tőkés László a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Basescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján.

Ezt a kitüntetést azonban Klaus Johannis 2016 márciusában visszavonta. Az elismerés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László tusványosi előadásában felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Kiemelt képen Tőkés László, az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

Ajánljuk még