Legfrissebb

Villámok a Blaha Lujza tér felett – Videón a Budapestet elárasztó özönvíz

Nem csoda: Joe Biden Japánban ismét „iraki áldozattá” tette elhunyt fiát

| Szerző: hirado.hu
„A fiam őrnagy volt az amerikai hadseregben. Irakban vesztettük el” – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Japánban, a tengerészgyalogság ivakuni légibázisán tett látogatásán. A valóságban Biden fia – aki valóban szolgált Irakban – 2015-ben halt meg agydaganatban. Az elnök többedszer, tévesen állítja, hogy a fia Irakban halt meg. Bident már az 1980-as években is többször hazugságon érték: hamisan állította, hogy bányászok voltak a felmenői és hogy három diplomája van.

A G7-ek hirosimai csúcstalálkozójára, Japánba látogató amerikai elnök az évtizedek óta kialakult protokoll szerint meglátogatta az ázsiai szigetországban működő három amerikai légibázis egyikét. Praktikus választásnak tűnt az Ivakuni városába telepített légi támaszpont, hiszen a város a Hirosimai-öböl túlpartján fekszik, szemben a G7-es csúcs helyszínével.

Kapcsolódó tartalom

Az elnökkel utazó sajtómunkatársaknak – írja a New York Post – többször is megnehezítették a dolgát a helyszínre való bejutással, miközben az elnök programjáról tudósítottak.

Sikerült tehát őket elég távol tartani ahhoz, hogy ne hallhassák

az elnök katonákhoz intézett szavait.

Rögeszmék Beau Bidenről

Csakhogy a New York Post megszerezte az eseményről készült viedófelvételt, amelyből kiderült: Joe Biden ismét – hamisan – azt állította, hogy fia, Beau Biden meghalt az iraki háborúban.

 

Biden

már tavaly októberben azt mondta, hogy Beau Irakban vesztette életét,

a következő hónapban pedig azt állította, hogy Irak volt az a hely, „ahol a fiam meghalt.”

Valójában az elnök fia 2015-ben halt meg agydaganatban a Walter Reed Nemzeti Katonai Orvosi Központban, Bethesdában – tisztázza a New York Post.

Mentális problémák

A Breitbart News az eset kapcsán emlékeztet az általa a múlt héten közölt felmérésre, amelyet a Yahoo News/YouGov készített, s amely szerint az amerikaiak 82 százaléka aggódik az elnök mentális egészségével kapcsolatban.

Az amerikai elnök mentális alkalmasságával kapcsolatos aggodalmak tavaly szeptemberben fokozódtak, amikor egy rendezvényen a néhai Jackie Walorski képviselőt kereste (megkérdezte, hogy „Hol van Jackie?”) – annak ellenére, hogy korábban ő maga nyilvánosan gyászolta autóbalesetben bekövetkezett halálát, és augusztusban még a családját is felhívta, hogy részvétét fejezze ki.

Kapcsolódó tartalom

A The New York Times a múlt hónapban megjegyezte, hogy

„mióta hivatalba lépett, egyetlen interjút sem adott egy nagyobb újság riportereinek.”

Biden, aki felsorolhatatlan mennyiségű téves állítást fogalmazott meg elnöki ciklusa alatt, már évtizedekkel korábban is ismert volt megbízhatatlan közléseiről.

Még szenátorként kénytelen volt visszalépni az 1988-as demokrata elnökválasztási előválasztástól, miután kiderült, hogy eltúlozta tanulmányi eredményeit, és plagizált egy kampánybeszédet és egy jogi egyetemi dolgozatot.

Kapcsolódó tartalom

Az említett kampányban Biden Neil Kinnock brit politikus családi történetét vette kölcsön – Biden a részleteket megváltoztatva tévesen állította a beszédekben, hogy

„az őseim Északkelet-Pennsylvania szénbányáiban dolgoztak, 12 óra után feljöttek, és négy órán át fociztak.”

Kinnockkal ellentétben Biden felmenői nem bányásztak szenet.


Biden 1987-ben azt is állította, hogy három diplomát szerzett, a politikatudományi tanszék kiváló eredménnyel végzett hallgatója volt, és hogy teljes ösztöndíjjal ment jogi egyetemre – egyetlenként az osztályában, ahol az elsők között volt a tanulmányi eredménye.

A három állítás közül ugyanis egyik sem volt igaz.

Kiemelt kép: Joe Biden még delaware-i szenátorként fiával, Beau Biden delaware-i főügyésszel áll a pódiumon az amerikai Demokrata Párt négynapos elnökjelölő kongresszusán Denverben 2008. augusztus 27-én (Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury)

Ajánljuk még