A 44 éves politikus a nyilvánosság előtt washingtoni idő szerint szerdán este a közösségi médiában jelentette be indulását a republikánus elnökjelöltségért.
Twitter-platformján sugárzott beszéd ugyanakkor technikai hiba miatt hosszabb ideig elérhetetlen volt a széles közönség számára. Ezzel egy időben megjelent Ron DeSantis első kampányvideója, amelyben először fogalmazott úgy, hogy elindul az elnöki pozícióért.
A kormányzói posztra tavaly novemberben újraválasztott Ron DeSantis a közösségi médiában közvetített beszélgetésben a józan ész visszatérését, és az amerikai középosztály életmódjának fenntartását nevezte céljának, valamint Florida példáját ajánlotta a választók figyelmébe.
Florida kormányzója az elmúlt hetekben több, a republikánus előválasztás szempontjából fontos államban tartott beszédet, legutóbb New Hampshire-ben, ahol a floridai politika irányairól beszélt.
Ron DeSantis másfél hete Iowa államban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy
a kormányzás nem szórakoztatásról és saját márkaépítésről, illetve a közösségi médiában való kommunikálásról szól, hanem az eredmények felmutatásáról.
BREAKING: Florida Gov. Ron DeSantis has entered the 2024 presidential race, stepping into a crowded Republican primary contest that will test his national appeal and the GOP’s willingness to move on from former President Donald Trump. https://t.co/W08lATemSY
— The Associated Press (@AP) May 24, 2023
Az elmúlt négy hétben készült közvélemény-kutatások – RealClearPolitics által közölt – összegzése szerint a Republikánus Párton belül Donald Trump messze a legnépszerűbb politikus. A volt elnököt a republikánus választók 56 százaléka támogatja, míg a floridai kormányzót 19 százalék.
Kapcsolódó tartalom
Egy friss kutatás szerint Trump kiütné Bident
Amerikai fellebbviteli bíróság: a szólásszabadság része Donald Trumpot támogató sapkát viselni
A harmadik legnépszerűbb republikánus politikus Mike Pence volt alelnök 5,6 százalékkal, de ő nem jelezte indulását és az utóbbi időszakban utalást sem tett erre.
A már hivatalosan is elnökjelöltségre pályázó republikánusok közül Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet népszerűsége 4,3 százalék, Vivek Ramaswamy vállalkozóé 3,6 százalék, míg Tim Scott szenátoré, aki hivatalosan hétfőn tett bejelentést indulásáról, egyelőre 1,8 százalék.
Kiemelt képen: Ron DeSantis floridai kormányzó a tanárok fizetésemeléséről szóló törvények aláírása után beszél Miamiban, 2023. május 9-én. (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich)