Fontos

Kiderült, mennyien buliztak az idei Sziget fesztiválon

Már öt európai ország jelezte, hogy részt vesz az ukrajnai „vadászgép-koalícióban”

| Szerző: hirado.hu
Formálódik az Ukrajna légvédelmének támogatására létrehozott nyugati „vadászgép-koalíció”: Nagy-Britannia, Hollandia és Lengyelország után két újabb uniós tagország jelezte, hogy készen áll ukrán pilóták amerikai F–16-os harci gépekre vonatkozó kiképzésére – erősítették meg az uniós védelmi miniszterek keddi találkozójukon, Brüsszelben. A német védelmi miniszter azonban továbbra is vonakodik csatlakozni a koalícióhoz, mondván, a Luftwaffe nem rendelkezik elegendő F–16-ossal.

A „vadászgép-koalíció” résztvevői második lépésként amerikai F16-os vadászgépeket bocsátanának Kijev rendelkezésére.

Az Egyesült Államok már korábban hozzájárult a maryland állambeli Bethesdában gyártott és szervizelt Lockheed Martin F–16-os vadászrepülőgépek Ukrajnába szállításához.


Német lapértesülések szerint azonban Boris Pistorius német védelmi miniszter továbbra is óvatos, és még vizsgálja, hogy Németország miként tudna részt venni a vadászgép-szövetségben.

A miniszter szerint

a németek szerepvállalása „nem döntő, mert egyszerűen nincsenek F–16-os vadászgépeink, és a pilótaképzésben sem tudnánk sokat segíteni”

– hangsúlyozta Pistorius Brüsszelben.

Kiemelt képen: Közös görög-amerikai légvédelmi gyakorlat, amelyet a Kréta szigetétől délre fekvő tengeri terület fölött tartottak (kép kiadva: 2020. augusztus 25-én). Fotó: EPA/Görög Védelmi Minisztérium

Ajánljuk még