Az egyik portugáliai víztározóban, az Arade folyón gáttal kialakított tározónál kezdenek kutatást a tizenhat éve Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében nyomozó brit és portugál hatóságok. Sajtóinformációk szerint a kutatást 50 kilométerre Madeleine McCann eltűnésének – Praia da Luz, Ocean Club – helyszínétől végzik.
Kapcsolódó tartalom
Kilenc év óta az első nagyszabású keresés azután kezdődött, hogy a német rendőrség fényképeket fedezett fel az első számú gyanúsítottról, Christian Bruecknerről a portugál régióban található, saját maga által „little paradise-nak” nevezett részen – írja a Daily Mail.
A nyomozáshoz közel álló források szerint bizonyítékuk van arra, hogy a fák között lévő eldugott tisztás az a hely volt, ahol Brueckner az idejét töltötte, lakóautójával sokszor a közelben parkolt le.
Egy neve elhallgatását kérő, de a környéket jól ismerő helyi lakos elmondta: „A fák elég jól elrejtik a helyet, és az ember nem is veszi észre, hogy ott van, amíg nem ér oda. Az emberek időnként vadon táboroznak itt éjszakára, ezért találhatunk itt tűzmaradványokat a kis kőfalakon belül. Régi napozóágyak vannak ott és rögtönzött padok, amelyeken a látogatók megpihennek. Nagyon félreeső és nagyon békés, ugyanakkor kissé hátborzongató a hely.”
Madeleine McCann: Police begin searching Portugal reservoir https://t.co/RQIbTrJEDu
— BBC News (UK) (@BBCNews) May 23, 2023
Kedden kora reggel rendőrségi búvárokat láttak a vízbe merülni, és a tűzoltóság motorcsónakját is a vízbe küldték két rendőrrel a fedélzetén – ezzel megkezdődött a kétnapos kutatás a területen. Mindemellett a már említett tisztáson is kutatást végeznek a nyomkeresők, mely egy nagyon lassú és hosszú folyamat lesz.
Kapcsolódó tartalom
A német vádhatóságok 2020-ban bejelentették, hogy véleményük szerint a brit kislány valószínűleg már nem él, és feltételezett meggyilkolásával egy német állampolgárt gyanúsítanak, akit eddig csak Christian B. néven azonosítottak. A férfi azóta is tagadja, hogy köze lett volna a kislány eltűnéséhez.
A gyanúsított jelenleg hétévi börtönbüntetését tölti, miután megerőszakolt egy 72 éves amerikai nőt ugyanabban a portugáliai térségben, ahonnan Madeleine McCann eltűnt, de Madeleine ügyében eddig nem emeltek vádat ellene.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!