A Németországot vezető pártok koalíciója hosszas egyeztetések után megállapodott az állampolgársági törvény reformjáról, melynek célja a külföldiek honosításának egyszerűbbé tétele, valamint az integráció előmozdítása.
A javaslat szerint a migránsok számára elérhetővé válna, hogy a jelenlegi nyolc év helyett már öt év németországi tartózkodás után állampolgárságért folyamodhassanak. Továbbá azok, akik „különleges erőfeszítéseket tettek a beilleszkedés érdekében” – például megtanulták a nyelvet vagy jól teljesítettek a munkahelyükön –, már három év után kérelmezhetik a honosítást.
Kapcsolódó tartalom
Sok török lakos élhet a lehetőséggel?
A németországi Török Közösség elnöke, Gökay Sofuoglu üdvözölte a kormány terveit, továbbá kiemelte, a reformnak köszönhetően a honosítási kérelmek számának emelkedésére lehet majd számítani.
„Nagy rohamra számítok a németországi török származású (lakosok) körében, különösen a második generáció tagjai élhetnek majd a lehetőséggel”
– fogalmazott Gökay Sofuoglu, emellett hozzátette: a hatóságoknak azonban több munkatársra lesz szükségük a megnövekedett számú kérelmek feldolgozásához.
A törvényjavaslat a honosítások egyszerűbbé tétele mellett többek között kitér arra is, hogy azon személyek, akik nem képesek önmaguk eltartására, vagy pedig antiszemita, rasszista, idegengyűlölő vagy más embertelen indítékból követettek el bűncselekményeket, nem kaphatnak német állampolgárságot.
„Ezt semmilyen formában nem toleráljuk. Aki nem érzi magáénak az értékeinket, az nem lehet német. Az ügyészségek a jövőben aktívan jelenteni fogják ezeket a bűncselekményeket a bevándorlási hatóságoknak, hogy ilyen esetekben megakadályozzák a honosításokat”
– hangsúlyozta Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter.
Kapcsolódó tartalom
A reform továbbá az 1974 júniusa előtt érkezett vendégmunkások idősebb generációja számára is megkönnyíti a német útlevél megszerzését, ugyanis az az előfeltétel, mely szerint nyelvtudásukat nyelvvizsga-bizonyítvánnyal kell igazolniuk, már nem fog fennállni, így a dokumentumhoz a mindennapi élethez szükséges szóbeli nyelvtudás is elegendő lesz.
Német belügyminiszter: A reform egy paradigmaváltás
„Azt akarjuk, hogy a társadalmunk részévé vált emberek demokratikusan részt vehessenek országunk alakításában” – mondta Nancy Faeser, aki hangsúlyozta,
ez a lépés pedig azért fontos, mert ezáltal bevonzzuk a szakképzett munkaerőt, amelyre nagy szükségünk van. A reformmal a bevándorlók többé nem kényszerültnek arra, hogy identitásuk egy részét feladják. Ez egy paradigmaváltás
– tette hozzá. A törvényjavaslatról előre láthatóan nyáron születhet döntés.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)