Baleset

Öt jármű ütközött az autópályán, tíz kilométeres a torlódás

Még nem lélegezhet fel Olaszország, marad a vörös riasztás az árvíz sújtotta területeken

Vörös riasztás van életben Olaszország árvíz sújtotta térségében. Emilia-Romagna tartományban már megkezdődött a víz levonulása, most a földcsuszamlások okozzák a legnagyobb gondot. Vannak térségek, ahol már elkezdődött a takarítás. Egész Olaszországból érkeznek önkéntesek segíteni. Szakértők szerint több hónap kell ahhoz, hogy a pusztító árvíz után a térségben ismét visszatérhessen az élet a normális kerékvágásba.

Kétéltű járművekkel járja Lugo utcáit az olasz tűzoltóság, amelyek a Ravenna megyében található település egy részén kerekeken, máshol, ahol az utak víz alatt vannak, csónakként közlekednek. Minden házhoz elmennek, ahonnan az árvíz miatt kitelepítették az embereket, hogy ellenőrizzék, nem történt-e betörés. Olyanokhoz is bemennek, akik a magas vízállás ellenére úgy döntöttek, hogy a házukban maradnak.

Kapcsolódó tartalom

Emilia-Romagna tartományban továbbra is vörös riasztás van érvényben az árvíz és a földcsuszamlások veszélye miatt. A térségben 36 000 embernek kellett elhagyni az otthonát. Több mint száz települést érint a természeti csapás, hatszáz út vált járhatatlanná.

A tűzoltók most azon dolgoznak, hogy elérjék az olyan kisebb falvakat, amelyeket a víz teljesen körbezárt. Ezeken a települések nincs áram és a mobiltelefonok sem működnek.

Súlyos a helyzet Ravennában és térségében is a folyók tetőzése miatt. Az oktatási intézmények hétfőn is zárva tartanak. A prefektus óva intette az embereket és a máshonnan érkezőket, hogy megközelítsék az elárasztott területet.

Kapcsolódó tartalom

Vasárnap délután az árvíz sújtotta térségbe látogatott az olasz miniszterelnök.

Bement olyan házakba is, ahol még mindig áll a víz. Georgia Meloni bejelentette: találnak pénzügyi forrást az árvíz sújtotta térség megsegítésére. Azt mondta: az Európai Unió Szolidaritási Alapjától is kér segítséget az ország.

„A kormány itt van a helyszínen, és több más intézmény is. Együttműködünk ebben a rendkívüli helyzetben. Tragédia az, ami itt történt, de ez egy lehetőség is arra, hogy közösen, megerősödve lépjünk túl rajta” – fogalmazott Georgia Meloni olasz kormányfő.

Kapcsolódó tartalom

Vannak már olyan térségek is, ahol levonult az ár. Ezekre a településekre visszatérhettek a kitelepített emberek, és megkezdődött a sár eltakarítása. Önkéntesek érkeztek Faenzába is, hogy a helyiekkel együtt tisztítsák meg a területet.

„Jó látni, hogy ebben a szörnyű helyzetben ilyen sok a segítőkész ember” – fogalmazott egy férfi.

Nemcsak a bútorok, ajtók, ablakok váltak használhatatlanná, a házak többségében a falakban lévő elektromos vezetékek is tönkrementek, állítják a helyiek, akik szerint hónapokba telik majd, mire mindent helyreállítanak. A kárfelmérés még nem kezdődött meg, de már most több milliárd eurós kárról beszélnek Olaszországban.

Kiemelt kép forrása: MTI/EPA/ANSA/Emanuele Valeri

Ajánljuk még